Az állami vállalattól kapott támogatásból utaztak el tavaly hatvanhatan, hogy kiálljanak Orbán Viktor mellett.
Kiderült, mire ment el az MVM által odaadott félmilliárd forintos (!) támogatás.
Juhász Péter tett feljelentést hűtlen kezelés miatt, mert szerinte a szervezők több milliós kötbért kérhettek volna a csúszás miatt.
Jinglak Sinavatra – az ország első női kormányfője – nem jelent meg annak a pernek az ítélethirdetésén, amiben hűtlen kezeléssel vádolják. Két héttel a lemondása után a hadsereg vette át a hatalmat.
A Fidesz kedvenc médiaembere Ausztriában 22 hónapot kapott, de bűnösnek vallotta magát, segítette a Hypo-ügy felgöngyölítését. Épp most vett 3 magyar megyei lapot.
2017 Magyarországán az ügyészség szerint.
Vajda Zita lakására az MNB jegyzett be valamiért jelzálogot.
Miután Dilma Rousseff tavaly belebukott a költségvetési kassza törvénytelen kezelésébe, Michel Temer lett az államfő, aki azóta is több hatalmas korrupciós botrány szereplője, nyomoznak ellene, és a közvélemény szerint is le kéne mondania.
Amikor a pénz így veszíti el a közpénzjellegét, olyankor felmerül a hűtlenkezelés-jelleg gyanúja.
Beugratós kérdés!
A NAV eljárása közben merült fel hűtlen kezelés gyanúja.
A volt esztergomi polgármester volt az, aki már a Fidesznek is annyira vállalhatatlan volt, hogy kizárták.
Az Index úgy tudja, hogy Hajdu János feljelentést is tett az ügyben.
A karádi panzió ráadásul a Karádon élő fiával közösen vezetett cége irodája mellett áll.
A VI. kerület volt alpolgármesterét több száz milliós hűtlen kezelésben találták vétkesnek két Andrássy úti ingatlan eladása miatt.