„Amikor a konfliktusnak ilyen súlyos társadalmi következményei lehetnek egész Európára nézve, nincs más választásom, mint beavatkoznom a konfliktusba” – mondta a norvég munkaügyi miniszter, Marte Mjøs Persen.
Az utolsó utáni pillanatban módosították 100 milliárdos tételben a költségvetést, annyira, hogy szünetet kellett elrendelni az illetékes bizottság ülésén, hogy a képviselők átolvashassák, miről is szavaznak.
Tragikus napja van a magyar fizetőeszköznek. Egyetlen nap alatt veszített az értékéből annyit, hogy minden fontos devizával szemben rekordmélységbe zuhant.
Az infláció egy-két csoport kivételével minden munkavállalót rosszul érint. Sokan azonban hiába szeretnének fizetésemelést, nem kapnak vagy nem kaphatnak.
„Öveket becsatolni, recesszióra felkészülni!” – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter. Szerinte az inflációnál is rosszabb a recesszió, ezért a kormány feladata a munkahelyek védelme lesz.
Az infláció pedig elérheti a 16 százalékot. A Húszszövetség szerint a sertésdrágulás java még csak ezután következik, mert az aszály miatt nő a takarmány ára.