A helikopter a Hormuzi-szorosnál járőrözött. A lelövését elismerte Trump, aki szerint „szükségszerűen reagálniuk kell” az esetre.
Az Iráni Labdarúgó Szövetség szerint visszavonták a nekik kiadott jegyeket.
Donald Trump intézkedik a Közel-Keleten, miközben Izrael és Irán megállapodtak a légicsapások felfüggesztéséről, de szárazon tartják a puskaport.
Az olajárak hétfőn több mint 3 százalékkal emelkedtek, a Brent hordónkénti ára újra meghaladta a 96 dollárt.
„Akkor miért építettem volna fel a világ legerősebb hadseregét?” Ami viszont Iránban van, az nem háború - talán csak különleges katonai művelet.
A házigazda USA először a focivébék történetében olyan ország válogatottját fogadja, amellyel háborúban áll.
A lap szerint több vezető trumpista tisztviselő is megkönnyítette a hírszerző szolgálatok dolgát. Például azzal, hogy a saját telefonjukon intézték a nemzetbiztonsági ügyeket.
Irán pedig újra az Öböl menti országokat támadta. Mindkét fél a másikat okolja.
Az amerikai közvetítéssel létrejött megállapodás feltétele, hogy a Hezbollah beszüntesse támadásait és kivonuljon az Izrael által ellenőrzött dél-libanoni térségből.
Viszont ennek ellenére is jól kijön az izraeli miniszterelnökkel.
Kuvaitban egy ember meghalt, több mint 60-an pedig megsérültek az iráni támadásokban.
Az USA egy iráni katonai földi irányítóállomást célzott a Hormuzi-szorosban, mire Irán válaszul amerikai támaszpontokat és helikoptereket támadott egy „térségbeli országban”.
„Mi a faszt művelsz?” – kérdezte Trump a telefonbeszélgetésben, de Izraelben vitatják, hogy ez valóban elhangzott-e így.
Az oroszok ugyanolyan Sahíd drónokkal támadják az ukránokat, mint amilyeneket Irán használt a közel-keleti háborúban.
Ben Hodges az Európában állomásozó amerikai szárazföldi erők korábbi főparancsnoka, jelenleg a transzatlanti biztonságpolitika egyik legelismertebb katonai elemzője. A Globsecen arról kérdeztük, mire alapozza, hogy közelebb vagyunk az ukrajnai háború végéhez, mint a kezdetéhez, és beszélhetünk-e még az USA-ról, mint Ukrajna szövetségeséről?