Igaz, ehhez az iráni légvédelem baklövése is kellett.
A mentést szombat éjszakára fel is kellett függeszteni.
Ő az a 19 éves lány, aki fotói miatt zombi Angelina Jolie-ként lett ismert.
Ruhollah Zamot azzal vádolták, hogy írásaival tiltakozásokat szított.
Nehéz hitelt érdemlően ellenőrizni a merénylettel kapcsolatos állításaikat, amikben nem kevés ellentmondás is akad.
Ezt állítja a Forradalmi Gárda egyik parancsnoka. De vannak elemzők, akik szkeptikusak.
Ez egy ilyen rókás nap.
A törvény elfogadásakor a képviselők felálltak, és az öklüket rázva azt kiabálták: „Halál Izraelre!”, „Halál Amerikára!”
A több mint 30 év börtönre ítélt, Szaharov-díjas iráni emberi jogi aktivista férje szerint az ügyészség semmibe vette az orvosok utasítását, ami alapján 2 héttel meghosszabbították volna a nő eltávozását a Garcsak női börtönből.
Korábban azt hitték, lelőtték.
Mohszen Fahrizadehhel pénteken végeztek egy rajtaütésben.
Mohsen Fakhrizadeh a hatodik iráni atomtudós volt, aki merénylet áldozata lett. Az iráni kormány általában Izraelt szokta vádolni a gyilkosságokért.
Két év után engedték szabadon Kylie Moore-Gilbertet.
Úgy tűnik, miniszterei és tanácsadói lebeszélték.
Az amerikai hírszerzés vezetője orosz kavarásokra is figyelmeztetett.