Ruffalo azt rosszallta, hogy miközben a Trump haverja által vezetett Paramount megeszi fél Hollywoodot, a tulaj még Izraelnek is ad el elég para technológiákat. A stúdió ezután leantiszemitázta a sztárt.
Pedro Sánchez szerint dezinformációkkal vehettek rá 72 ezer embert július végén, hogy másszanak át Spanyolország afrikai exklávéjába.
A tüntetést szervező G Ras közölte, hogy nem a zsidó kulturális és gasztronómiai rendezvény látogatóinak megfélemlítésére szervezték a demonstrációt.
Az új külpolitika alapvetéseként is olvasható az ENSZ közgyűlésére utazó magyar küldöttségnek adott iránymutatás. Izrael, Gáza, Irán, emberi jogok.
Az iráni háború miatt felértékelődtek az alternatív tengeri útvonalak, a sarkvidéki hajózás felfutása azonban komoly környezeti károkat okozhat.
Ben-Gvir büszkén mutatta be, hogy az áldozatok családtagjai a helyszínen nézhetik meg az akasztásokat.
A lépés a Trump-kormányzat legújabb intézkedése abban a kampányban, aminek a célja az ICC lebontása.
A jelentések szerint több fogvatartott homlokára vagy testére rajzoltak számot filctollal, mielőtt elengedték őket.
Itamar Ben-Gvir Gázában is szívesen látna zsidó telepeseket, mivel szerinte az enklávé Izraelhez tartozik.
Elutasította azokat az állításokat, miszerint az amerikai tisztviselők nem tettek semmit.
Netanjahu azt mondta, addig nem vonulnak ki a Gázai övezetből, ameddig a Hamászt „valóban” le nem szerelik.
Pedig korábban megállapodtak abban, hogy az izraeli hadsereg kivonul a régióból.
Állatvédelmi okokra hivatkozva,.
Az érintettek nyilatkozatai alapján azért nem ennyire egyértelműen diadalmas a helyzet.
Az amerikai elnök azt is állította, hogy az USA tartja ellenőrzése alatt a Hormuzi-szorost, és ezen az sem változtat, ha Irán elhelyez „néhány aknát, hogy zavart keltsen”.