A Jobbik elnöke Rage Against The Machine-slágerre veri a kormányt.
A sajtótól elzárt társalgóban vidáman rázogatta a képviselőtársai kezét.
„Elég volt ebből, hazug bajszos Kövérből” – énekli a Jobbik elnöke.
Új témát talált a Jobbik, épp akkor, amikor a Mi Hazánk sikerrel lovagolta meg az oltásellenességet.
„Márki-Zay Péternek és neked is elmondtam: a kvótákat nem támogatom. A tehetségeket viszont igen. Származástól függetlenül” - írja Jakab Péter.
A Jobbik továbbra is tiltakozik az oltás kötelezővé tétele ellen, a betegségen átesettek védettségi igazolványának érvényességét követelik.
Ezt Jakab Péter, a párt elnöke jelentette be egy Facebook-videóban.
Azt is mondta, az ellenzéki program családpolitikáját is jobbikos fogja vinni.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint az őt lehülyéző Jakab Péternek inkább arról kellett volna beszélnie, hogy „a Fidesz hogyan pusztítja a nyugdíjasokat”.
A Jobbik vezetője Márki-Zay halott fideszesekről szóló nyilatkozatára reagált. Jakab megüzente azt is, hogy nem szeretné, ha Márki-Zay mozgalma hetedik frakcióként csatlakozhatna az ellenzéki pártok mellé.
Pénz- és frakciókérdésben továbbra is vitájuk van a feleknek.
Novemberben indult összehangolt támadás a jobbikos politikus ellen a fideszes médiában. Jakab akkor feljelentést tett, most megszületett az első ítélet.
A Jobbik elnöke szerint egy egész országot loptak el a fideszes oligarchák.
Aztán megszólalt a Félig üres zenéje.
Heroin, pornó, darknessz, sex, kábittószer, setétség – pótkaszt noir. Ez a vízhajtó is Orbán hólyagjára hajtja a vizet.