járvány

20 ember halt meg egy nap alatt koronavírusban Magyarországon

Ezzel 853-ra emelkedett a halálos áldozatok száma.

plankog
járvány

Ez nem is a számok csatája, hanem egy ingatag és kockázatokkal teli helyzet, figyelmeztet Kemenesi Gábor virológus

A virológus arra is figyelmeztet, hogy még mindig nem tudjuk, milyen visszamaradó kórképei lehetnek a betegeknek a gyógyulás után.

Szász Zsófi
tudomány

„Felröhögött, hogy a gyerek lényegében kihűlt, majd beengedett minket”

Csütörtökön debütált a kötelező lázmérés az iskolákban, óvodákban: torlódások nélkül, derüléssel a 30-34 Celsius-fok közötti, szürreálisan alacsony eredményeken.

Neuberger Eszter
oktatás

RTL: Hónapokat várnak a járadékra a munkanélküliek

80 ezer fővel volt több álláskereső szeptemberben, mint tavaly ilyenkor.

Neuberger Eszter
gazdaság

Kedvezményesen bérelhetnek önkormányzati üzlethelyiséget és használhatnak közterületet a fővárosi vendéglátósok

Elfogadta a közgyűlés a főváros turizmus-vendéglátás mentőcsomagját.

Neuberger Eszter
Budapest

A járványra hivatkozva töri meg az ellene szerveződött tüntetéshullámot Izraelben Netanjahu kormánya

Tilos lesz otthontól egy kilométernél messzebb, és húsz főnél nagyobb tömegben demonstrálni.

Neuberger Eszter
külföld

Orbán háborús retorikával tüzeli táborát 2022-re

A miniszterelnök járvány idején is folytatja az ideológiai háborút, és továbbra is inkább a vírus gazdasági következményeitől félti a kormány népszerűségét. Az egészségügyi szakemberekben pedig már nem bízik.

Rényi Pál Dániel
politika

Az európai második hullámban jóval kevesebb fertőzött kerül kórházba, mint tavasszal, de nem biztos, hogy ez így is marad

Bár az idősebbekre mindenhol jobban vigyáznak, és a gyógyítás is fejlődött, sok szakember szerint semmi ok azt hinni, hogy a járvány második hulláma kevésbé lesz halálos.

Neuberger Eszter
koronavírus

A magyar helyzet aggasztó, kevés a reagens, és még a riói karnevál is elmarad

Koronahelyzet pénteken: az áldozatok számának emelkedésére számítanak itthon, nincs elég tesztalapanyag, és jön a Google járványtérképe.

Horváth Bence
járvány

Száz dolgozót elbocsájtanak a budapesti gyógyfürdőktől

A visszaeső turizmus és a kényszerű zárva tartás okozta deficitet nem tudja már másképp kezelni a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.

Neuberger Eszter
gazdaság

„Elrontottuk” - ismerte be a szlovák miniszterelnök, miután rekordot döntött a napi fertőzésszám

Még így is jóval kevesebb fertőzött van, mint Magyarországon.

Szurovecz Illés
külföld

Csütörtöktől este tízkor zárnak a vendéglátóhelyek Angliában

Az ötfokozatú készenléti skálán újabb szintet lépett, most már négyes fokozatú a járvány súlyossága a szigetországban.

Neuberger Eszter
külföld

Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen is a jelenlegi helyzetben

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indult a parlament őszi ülésszaka.

Neuberger Eszter
parlament

Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat a Dél-Pesti Centrumkórház udvarán

A betegszámok növekedése miatt vetik be újra a tavasszal felépült komplexumot.

Neuberger Eszter
járvány

Hétfőtől 14 napról 10 napra rövidül a hatósági karantén ideje Magyarországon

Az EU tagállamok egészségügyi miniszterei jutottak erre, de nem minden szakértő értett egyet a döntéssel.

Horváth Bence
Egészségügy