A brit királyi herceg ügyvédei állítják, hogy Virginia Giuffre a 2009-es egyezségben lemondott a jogáról, hogy bármelyik másik érintettel szemben követelésekkel álljon elő.
Nem szabadott volna hitelt adnia a közismert szexuális ragadozó szavainak, akivel többször is együtt vacsorázott, mert Epstein azzal kecsegtette, hogy milliárdokat tud szerezni jótékony célokra.
Egy házasság melletti viszony, egy zaklatási ügy elkenése és egy túl szoros barátság Jeffrey Epsteinnel. Ezek vezethettek Bill Gates és Melinda Gates válásához.
A berlini férfi egy LSD-hez hasonló dizájnerdroggal kerülte meg a törvényt. A célja, hogy annyi profitot termeljen, hogy be tudja perelni a katolikus egyházat.
A volt elnök továbbra is tagadja a vádakat. A nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumok szerint egy kiskorú lányt pedig arra kényszerítettek, hogy feküdjön le András Yorki herceggel.
Bíróság elé állt a nő, aki a vádak szerint segített Jeffrey Epsteinnek fiatalkorú lányokat felhajtani és beszervezni, hogy aztán ezek ellen a lányok ellen szexuális erőszakot kövessenek el.