Lady Gaga az Instán közvetítette, ahogy menekül a tűz elől. Kevin Smith a lovai megmentéséhez keresett autót.
Erdőtűz fenyegeti a sztárok lakhelyét. Kim Kardashian egy instasztori posztolása közben vette észre, hogy már az ő háza is veszélyben van.
Az áldozat apja ironikusnak nevezte, hogy miután a fia megúszta a legszörnyűbb mészárlást, a saját szülővárosában lőtték le.
Egy 27 ezres várost már ki kellett üríteni.
Ian David Long 2013-ig volt katona, egyelőre nem tudni, miért kezdett el lövöldözni.
Még a Family Guy alkotóját is lenyűgözte az égi jelenés!
A 38 éves férfit barátnője segítette az elkövetésben, és az áldozatok becserkészésében.
Előbb agyonlőtte a nejét és egy férfit, akivel vitába keveredett, majd egy másik férfit, aki felbukkant a lövöldözés helyszínén, majd egy közeli házhoz hajtott, ahol további két férfival végzett.
Teljes mértékben megújuló energiákkal fogja biztosítani az áramellátást Kalifornia 2045-re.
2014 óta jártak.
A kaliforniai 18 éves meghalt, ahogy a vele ütköző jármű 2 utasa is.
„A Mojave-sivatag csaknem feléből már eltűntek a madarak. Lehet, hogy ez az új kiindulási pont, de nem tudhatjuk, hogy nem folytatódik-e a hanyatlás” – állapították meg kaliforniai kutatók.
Tombolnak az erdőtüzek Kaliforniában, van, amelyiket gyújtogatás okozott.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis egy interjúban beszélt arról, hogy Magyarországra a hidegháború vége óta úgy tekintetek, hogy „küldetés teljesítve”, így a nagykövetségnek egyedül kellett kitalálnia, hogyan reagáljon arra, hogy Orbán mindent felforgat.
Eddig 115 ezer hektár vált hamuvá.