A Humboldt Redwoods Nemzeti Parkban élő, 115,55 méteres Hyperion nem érhető el egyetlen turistaúton sem, de ez nem fékezte meg túrázok tömegeit.
Az elmúlt héten három állam, valamint New York és San Francisco is vészhelyzetet hirdetett.
A tüzet több mint 400 tűzoltó próbálja megfékezni.
Egy kisváros templomában lövöldözött valaki, egy embert őrizetbe vettek.
Ezzel együtt nem csökkenthetnék a munkavállalók bérét.
Emiatt a hatóságok úgy döntöttek, nem lövik ki őket.
Megszokta az embereket, már nem fél tőlük, ezért ki akarják lőni.
Az általa igazgatott iskolából.
A kaliforniai fegyvertartók szövetsége egyből jelezte, hogy megtámadja a határozatot, mert az szerintük alkotmányellenes és nem is lesz hatással a fegyveres bűnözőkre.
Minden este több mint ezer károgó lepi el és piszkítja össze a várost.
Erre mondják, hogy drámai felvételek. Vagy még annál is drámaibb.
Íme a legjobb kifogások és leghülyébb autós mikrosztorik a Sierra Nevadából.
Egy másik szörfös bukkant rá, de már nem tudott rajta segíteni.
Az egyik alkalmazottra paprikaspray-t fújtak, elvittek egy csomó ruhát, és elhajtottak.