Több mint 2,5 milliárd forint ragadt bent azoknál a pártoknál, amik mégy 1 százalékot sem értek el.
Csak csalni lehessen, az a lényeg.
Egyetlen jelöltjük volt, azzal is mi lett.
Ez az a párt, aminek az indulását még az NVB is meg akarta akadályozni, mert a listavezető ellen jelenleg is büntetőeljárás folyik, de a Kúria közbelépett.
Az állam kampányfinanszírozás címén több mint kétmilliárd forintot oszthat szét olyan pártok között, amelyekről még senki sem hallott. Pedig négy éve már rendesen meggyűlt a baj a kamupártokkal.
Összesen 23 párt párt neve szerepel majd a szavazólapon.
A bizonytalan körzetekben sokkal több kamujelölt indul, mint ahol biztosnak tűnik akár a kormánypárti, akár az ellenzéki győzelem.
A négy évvel ezelőtti adatbázisukat használhatták fel újra.
Péterfalvi Attila azt mondja, sosem írt alá a Hajrá Magyarország Pártnak.
Ennyi országos pártlistát jelentettek be. Az NVB még elkaszálhat közülük, ha az aláírásellenőrzés közben valami nem stimmel.
Elképzelhető, hogy nem mindegyiknek van valódi támogatottsága. Négy éve a választás előtt csak 71 pártot vettek nyilvántartásba.
Kitalálják, ki az?
Már 2014-ben is előkerült a neve egy hasonló sztoriban, de akkor nem lett baja.
A NAV hajthatja be a pénzt.
Túl nagy izgalmakra semmi ok, eddig csak két esetben sikerült bebizonyítani, hogy lenyúlták a kampánypénzeket.