Csak találjanak rá megfelelő vállalkozót.
A VIII. kerületi önkormányzat kivette a javaslatból a játszási korhatárt, de mostantól helytelen hintázásért annyit lehet kapni, mint egy gyorshajtásért.
Kocsis Máté szólt, a rendőrök máris ott termettek.
Kocsis Máté a gyerekek és a szülők érdekeivel indokolta az új szabályok tervezett bevezetését.
Kocsis Máté nyújtotta be a rendeletcsomagot a „közösségi együttélés” szabályozásáról.
Kocsis Máté polgármester, aki még az elvajnult TV2 szerint is háborút folytat a hajléktalanok ellen, természetesen nem volt ott. Sólyom László viszont igen.
Bolba Márta régóta bírálja a józsefvárosi önkormányzatot és az időközi választáson is indul, így inkább kihagyták a protestáns egyházak díjazottjai közül.
A Fidesz vérebe hatalmasat duzzogott egy interjúban, és mindenkit elküldött a fenébe, aki nem a Fidesz. A baloldal aljas és áruló, a Momentum csaló.
Nem Dopeman lesz az egyetlen független jelölt a VIII. kerületi időközi választáson, a korábban menekültek és a hajléktalanok ügyében is megszólaló Bolba Márta is versenybe száll.
Pityinger szerint az időközi választás megfelelő ajtó arra, hogy beléphessen a politikai térbe.
A következő választásokra megkavarja a fővárosi csatársorát a párt.
Ne rendetlenkedj, mert rendnek kell lenni. Ha nincs rend, jön a rendelet.
Így legalább minden józsefvárosi kis lurkó egy életre megtanulhatja, hogy ki hozza az ajándékot!
A Kocsis Máté által vezetett önkormányzat tovább dolgoztat azzal a céggel, amely valótlan információk alapján nyert el egy nagyértékű közbeszerzést.
Csak hogy kicseszhessenek a társadalom legelesettebbjeivel. Fantasztikus, a szocializmus buheragazdaságát idéző megoldás a Nagykörúton.