A tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkár, egyben fideszes képviselőjelölt személyesen adta át a dobozokat.
Heti kettőt várnak tőlük, és ha nem küldik, akkor figyelmeztetik őket.
Egy hangfelvétel Tállai Andrásról? Gyanús pályázati pénzek? Fura azeri kapcsolatok? A kormányerő mindet elintézi egy mondatban.
Korábban a kormány és az MNB is érdeklődött, de pályázatot végül ők sem adtak be.
„Bíró, pandúr, lakatos, tiéd lesz egy láda fos!” – énekelhetik majd a 250 ezer forint/fős táborban a tunikás, cserkészkalapos 10-16 éves gazdag, keresztény gyerekek.
A pénzt a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapta Az emberség erejével alapítvány.
A számítógépeket az ingyenes internettel szociálisan hátrányos helyzetű, egyedül élő és egészségkárosodott 65 felettiek kapják meg.
Elindult a számháború, Hadházy Ákos azt mondta, nincs 1,7 millió visszaküldött konzultációs ív, a kormány szerint van.
Orbán Viktor meglátta a lehetőséget a menekültválságban, aprólékosan felépítette a történetét, majd ráengedte a teljes állami médiagépezetet. Vajon bejött neki? Az MTA kutatója erről írt tanulmányt.
A magyar és a Szász-Anhalt tartományi miniszterelnök négyszemközti megbeszélést is folytatott.
A kormányzati listán egyelőre több kormánykompatibilis „külföldről támogatott szervezet” regisztrált, mint az úgynevezett Soros-terv tagjai. Ez így egy úgynevezett öngól.
Megtartandó értéknek tartja, hogy eddig nem épült ilyen.
Hiába nem rendeztet Budapesttel olimpiát a kormányzat, az ingatlanfejlesztői úthenger nem tud leállni, és egyre obskorúsabb tervekkel hozakodik elő az elmaradt olimpia helyszínein. A Hungexpón belengettek egy új villamosvonalat, ami tényleg csak púp lesz egy olyan város hátára, amelyik – tékozlás ide vagy oda – egy metrófelújítást sem tud tisztességgel megfinanszírozni.
A Miniszterelnökség tartalékaiból küldenek át pénzt az EMMI-hez.