A NAV ugyan adócsalással kapta el a számlagyáros bandát, de az áfa lenyúlása csak a hab volt a tortán. A fő tevékenységükről egy börtönben írt rejtélyes lista árulkodik.
Kenőpénzt kért és kapott egy osztrák konzorciumtól, hogy nekik ítélje a vasútfelújításra kiírt közbeszerzést.
Hrihorij és Igor Szurkisz klasszikus oligarchák, a politikával összefonódott gazdasági bűnözés sokszor lebukott figurái, akik egy híres FIFA-játékvezetőt és a német fociszövetség elnökét is korrumpálták.
Jellegzetes görög műtemplomrom, egyedi festésű szuperjacht és pár milliárdos tinédzser, akik pár lájkért bárhonnan lájvoznak: élvezd végig velünk a nyomozást, ami fényt derített Szergej Lavrov kettős életére. És ami megmutatta, hogy Orbán és Putyin rendszere sokkal közelebbi rokonok, mint gondolnád.
A belügy szerint Bojko Boriszov lopott, az ügyészség szerint maxiumum zsarolt, de még az sem biztos. A bolgár belpolitika néhány óra alatt a feje tetejére állt, de egyáltalán nem biztos, hogy tényleg sikerül felelősségre vonni az elmúlt évtizedek talán legnagyobb bolgár politikai maffiózóját.
Megromlott egészségére hivatkozva szabadulhat.
Teljesen új és szigorú közbeszerzési törvényt ígér az ellenzék, mert szerintük a jelenlegi csak a haveri kapitalizmust szolgálja. Fideszes cég is nyerhet, ha betartja a szabályokat és olcsó.
Hadházy Ákos tárta fel a minimum 2,25 milliárd forintos károkozást, amivel 4000 informatikus helyett csak ezret képeztek.
Tucatnyi ember 42 cége nyerte az EU-s finanszírozású közbeszerzések 21 százalékát. A hazai költségvetésből fizetett pályázatokon is kiválóan szerepeltek. 2020-ben az összes közel harmadát nyerték meg - derül ki a Korrupciókutató Központ elemzéséből.
Korrupcióval gyanúsítják, tagad.
Sok közös témájuk lehet mostanában.
I. János Károly ellen korrupció miatt nyomoztak.
"Két napja az elesettek szószólója (...) volt soron, ma én és holnap pedig bárki."
Gyanúsítottként hallgatták ki, az ügyészség szerint a kiválasztott parkolási cég nyereségének a felét kérte el egy politikus társával együtt.
Leszavazták az MSZP javaslatát.