Sőt, a kínaiak el is kezdték megkörnyékezni azokat, akiket gyakran hív az elnök. De a fehérházi források szerint azért nem lehet nagy baj, mert Trump úgysem tud sokat a katonai vagy hírszerzési műveletekről.
A jogvédők ezután nyomozni kezdtek, és találtak is egy rakás domaint, amiről ezt a kémszoftvert telepítik a célszemélyek telefonjára. Az egyik a nyilvánvalóan magyar műveletekhez bejegyzett legyelvodas(.)com
A kampány idején volt egy sorozatuk, amiben állításuk szerint a Soros-hálózatot leplezték le, titokban felvett hanganyagokkal. Most eltüntették a cikkeket.
Hátha kipottyan valami belőle. Az új Büntetőeljárási törvény megteremti az előkészítő eljárást, mely során leplezett eszközöket is bevethetnek azok ellen, akik "bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhetnek". És ez nem minden.
Nem túl biztató az ügyvédek számára, hogy kamera néz velük szembe, miközben a védencükkel beszélgetnek. Már ha hallják egyáltalán, mit mond a hangzavarban a plexifal túloldalán. A büntetés-végrehajtás szerint viszont minden rendben van.
Pedig a közmédia épületei nemzetbiztonsági védelem alatt állnak. A Legfőbb Ügyészség is úgy ítélte meg, hogy a botrány fő vádpontját ejteni kell, mert valakit lehallgatni csak magánlakásban bűncselekmény.
Az viszont megmaradt benne, hogy a körözött bűnöző, akitől a vád szerint ötvenmillió forintot csaltak ki társaival, egy kukoricásban rejtőzött a rendőrök elől, amikor beszéltek.