Még 2018-ban ítélték 11 év börtönre, de egy alkotmányjogi panasszal mostanáig halaszthatta a végrehajtást.
Egy bírónő kapta meg az ügyet, a hivatalos közlés szerint azért, mert Pákozdi Zoltán Rudolfnak több nagyobb tárgyi súlyú ügye van.
Juhász Imre alkotmánybíró szerint a keddi döntésnek semmilyen jogi alapja nincsen, kizárólag arra szolgál, hogy Bene Krisztián ügyét újra kelljen tárgyalnia a Kúriának.
Az eljárás idején megváltoztak a büntetőeljárás szabályai, és az egyik átmeneti rendelkezés alkotmányellenes volt, ezért van szükség ismétlésre.
Ő igazolt alibit Bene Krisztiánnak, és az ügyészség annak idején az ő vallomása miatt is akarta megszüntetni a nyomozást. Mégsem indítottak hivatalból eljárást.
A kártérítési per bírója például azt akarja tudni, pontosan mennyire károsodott Renner Erika méhe.
A volt barátnőjét brutálisan megcsonkító férfit a Kúria jogerősen 11 év fegyházban letöltendő büntetésre ítélte.
Hiába kért sérelemdíjat a Bene Krisztián mellett lefotózott börtönőr.
A nő még nem kapta meg a kártérítését, de az őt megcsonkító orvosnak a rossz börtönkörülmények miatt 591 ezer forintot ítéltek meg.
A nő rég benyújtotta kártérítési igényét, de azóta is összevissza küldözgetik a levelét, többször is adminisztrációs hiba történt, pénzt máig nem látott.
Miután az alapügy lezárult, most egy névtelenül feladott, hazugságokat állító levél miatt rendeltek el nyomozást.
Két hete jogerősen is véget ért a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legismertebb bűnügye, amiben 11 évre ítélték a volt barátnőjét megcsonkító kórházigatagtót. Éveken át forgattunk az áldozattal és családjával.
Legkorábban öt és fél év múlva szabadulhat kedvezménnyel, és az eddig rács mögött töltött idő beszámításával együtt.
Több mint öt év kellett, hogy jogerős ítéletet hozzon a volt barátnőjére támadó orvos ügyében a magyar igazságszolgáltatás.
A döntés viszont még mindig nem jogerős, öt évvel a támadás után újra a Kúria elé kerül Magyarország egyik legismertebb bűnügye.