Bulizó ellenzéki képviselők, dugót okozó demonstrálók az M1 esti hírműsorában.
Tényleg a külsőségekkel van a legkisebb baj.
Csak a sofőr nem.
Az M1-esen történ baleset áldozata egy 19 éves nő. Barátját kísérte el a fuvarra. A férfi sokkos állapotba került.
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.
Összenő, ami összetartozik.
Pedig nagyon impozánsnak találta az épületet.
Túl közel mentek a választókhoz.
Meghamisították az egyik anyagát. A Z-generációval, a Youtubbal és a videósokkal kapcsolatban pedig szerinte „felszínes, amatőr és tudatlan” a hozzáállásuk.
Az M1 egymilliós büntetését azonban elengedték.
Az anyja ráadásul egy olasz menekülttáborban ismerkedett meg az orosz menekülttel, aki az apja lett. A valóság mindig jobb, mint a Fidesz-tévé hazugságai.
A Bécsből menekülők dugóra számítsanak.
Úgy tudott megbarátkozni a helyzettel, hogy felismerte, az élet és a politika már csak ilyen.
Természetesen az ellenzék próbálja meglovagolni a témát Galló Béla szerint.
Mindezt arra alapozva, hogy Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere arról hablatyolt az M1-en, hogy februárban bevándorlásszervező irodákat nyitnának az országban Soros Györgyhöz köthető szervezetek, és márciusban már el is kezdenék az akciókat.