A spanyol főváros polgármestere közölte: a Lime, a Dott és a Tier Mobility engedélyét októbertől visszavonják, és nem tervezik új engedélyek kiadását más üzemeltetőknek.
Európában sokkal kevesebb felhőkarcoló épült, mint Észak-Amerikában vagy Ázsiában. A magyar társadalom építészeti ízlése kifejezetten konzervatív, így a legtöbben elutasítják, hogy felhőkarcoló épüljön Rákosrendezőre. Budapesten ennek ellenére lenne helye magasháznak, de nem a jelenlegi projekt keretében. Sági Gergely építésszel beszélgettünk.
A keresetekhez viszonyítva Budapesten a legdrágábbak a bérleti díjak.
A pilótának sikerült a sávokat elválasztó füves részre manővereznie a gépet, senki sem halt meg.
Még 2019-ben „felfegyverzettnek tűnő” támadók verték meg az egész személyzetet a nagykövetségen.
A spanyol munkáspárt elnöke, Pedro Sánchez megállapodott a katalán szeparatistákkal, hogy segítsék a kormányalakításban. A jobbos spanyol politikusok tiltakoznak.
A szocialisták azután kezdtek tárgyalni a volt katalán vezetők rehabilitálásáról, hogy IV. Fülöp király Pedro Sánchez ügyvivő kormányfőt kérte fel a miniszterelnöki tisztségre, és neki a megválasztásához szüksége van a baszk és katalán nacionalista pártok támogatására is.
Az ügyvezető miniszterelnök azonban lehet hajlandó lenne amnesztiát adni, amivel elnyerné a katalán párt támogatását.
A Manchester City sztárja egyébként most nem lőtt gólt.
A szervezők szerint akár egymillióan is tüntethettek a helyi jobboldali vezetés ellen.
Fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Az elmúlt napokban megszaporodtak a hasonló eszközök az országban.
Egy ember megsérült.
Oroszország milliók életét sodorja közvetlen veszélybe azzal, hogy télen tönkreteszi az áramellátást, a vízellátást és a fűtést – mondta az ukrán elnök. A NATO-főtitkár felszólította Magyarországot és Törökországot, hogy mielőbb fejezzék be Svédország és Finnország csatlakozásának ratifikálását.
Olyan egység tagja volt, amit háborús bűncselekményekkel vádolnak.
A tartományok közül a madridi autonóm régió fordítja arányaiban a legkevesebb forrást a közegészségügyi ellátásra, miközben az országban itt a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem.