Orbán a Békemeneten azt mondta, senki sem pihenhet, mert élet-halál kérdésről van szó, legfontosabb minisztere mégis egy londoni luxusszállodában töltötte a szombat éjszakát. Megkérdeztük Rogán Antaltól azt is, hogy húzatott-e ki adatokat a Völner–Schadl-ügy nyomozati anyagaiból, ahogy Varga Judit mondta. A miniszter a Hyde Parkban interjút ígért a 444-nek a választás utáni napokra.
A területfejlesztési miniszter szerint szükség lenne „vármegyénként, régiónként egy-egy légikikötőre”.
Még 2020-ban, amikor a külügyminiszter Kambodzsából Thaiföldre látogatott, de haza kellett jönnie, mert pozitív lett a koronavírustesztje.
A repülő ugyanolyan típusú, mint a honvédség két meglévő gépe, csak luxuskivitelben.
Júniusban még kész lett volna harcolni ellene.
Ieva Andrejevaitét öt évre kitiltották az országból.
Leszállás előtt néhány perccel visszakapcsolták a gép azonosítóit, így feltűnt a radarokon.
Egy svéd kutató milliárdos hírességek közösségi oldalát követve számolta ki, mennyit repültek össze. Döbbenetes számokat kapott.
Érdekes egybeesés.
Azt még nem tudni, hogy csak elővigyázatosságból szálltak-e le, vagy komolyabb a baj.
Az biztos, hogy a legendás osztrák magángép, a rendre a magyar potentátok tartózkodási helyének közelében felbukkanó OE-LEM csütörtök délután háromkor Budapestről Podgoricába ment.
Csányi Sándor ezt állítja, de azt senki nem árulja el, hányszor utazott az OTP gépével a miniszterelnök, és mennyit áldozott erre a híresen kevés félretett pénzéből.
De nem tudni, hogy Hamar Gábor és Mészáros miért voltak Moszkvában.
Azzal a magángéppel mentek üdülni a múlt héten, amelyikkel Orbán Viktor utazott meccset nézni korábban. Az Átlátszó lefotózta.
A kancelláriaminiszter szerint a Vidi-járat egy-egy útja töredéke a képviselői fizetésnek, ezért nem kell bevallani. A miniszterelnök sajtósa viszont arról beszélt, hogy az utak rendszeresek.