Magyar Orvosi Kamara

Nehezebb lesz munka után orvoshoz menni, szakrendelések is eltűnhetnek

A kormány erősítené a lakóhelyhez közeli ellátásokat, de Sinkó Eszter egészségügyi szakértő szerint pont az ellenkezője fog történni.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Az orvosi kamara nem támogatja az egészségügyi törvényt

Szerintük a benyújtandó törvénytervezet „a meglévő bizonytalanságot fokozza”.

Mészáros Juli
Egészségügy

Előre szóltak a kormánynak, hogy ettől veszélybe kerülhet az egészségügy, mégis megcsinálták

Két évig titkolta a kormány, hogy milyen alapon választotta szét hirtelen az állami és a magánegészségügyet. Most kiderült: a szakértői munkacsoport is arra figyelmeztetett, hogy nem szabad rohanni.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Magyar Orvosi Kamara elnöksége: Tanár nélkül nincs jövő

A MOK vezetősége szolidáris a diákjaikért, az oktatás színvonaláért kiálló pedagógusokkal.

Horváth Bence
oktatás

Társadalmi egyeztetést indít a Magyar Orvosi Kamara a szívhangtörvényről

Korábban támogatóan nyilatkoztak az új abortuszrendeletről, most viszont társadalmi egyeztetést kezdeményeznek, mert azt mondják, anélkül nem szabad dönteni az ilyen érzékeny kérdésekben.

Solti Hanna
POLITIKA

A Magyar Orvosi Kamara támogatja Pintér Sándor rendeletét, amivel módosított az abortusz szabályain

A TASZ jogásza szerint a módosítás viszont nem más, „mint egy káros látszatintézkedés, ami csak arra alkalmas, hogy egyébként is nehéz helyzetben lévő nőket megalázzon”.

Mészáros Juli
jog

Orvosi Kamara: Zárnak be a kórházi osztályok, tartalékok már nincsenek

Bizonyára freskót készítenek, amikor festésre hivatkozva hónapokra bezárnak egy gyerekosztályt, ironizál Svéd Tamás, az Orvosi Kamara titkára.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Veszélybe kerülhet az otthonápolás és a hospice ellátás a katatörvény módosítása miatt

A szakápolókat képviselő egyesületek felmérése szerint a dolgozók eddig is alulfizetettek voltak, és 77 százalékuk katázott.

Mészáros Juli
Egészségügy

A szakdolgozói kamara szerint ellátási nehézségeket hoz az egészségügyben a kata-módosítás

Mentességet kérnek, akárcsak az orvosok.

Szurovecz Illés
Egészségügy

A moblilklíma sem tudta lehűteni a kórtermet, a betegágy melletti készülék feladta a harcot

Hosszabbra nyúlt az ellátás, de más baj nem történt.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Orvosi Kamara: Elfogadhatatlan, hogy megváltoztassák a béremelési megállapodást

Pintér Sándor felvetette, hogy teljesítményarányosan osztanák szét a beígért pénzt.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Megerősítette az orvosi kamara Kincses Gyulát, a szervezet elnökét

Kincses maga kezdeményezte a megerősítő szavazást a szervezet küldöttgyűlésén, ami aztán nagy többséggel támogatta is a 2019-ben megválasztott elnököt.

Király András
POLITIKA

A kórház-főigazgató szerint az ápolóknak érezniük kell a megbecsülést, akkor talán nyelnek még egyet, és összeszedik utolsó tartalékaikat

Jenei Zoltán azt is mondta, nem fogja bírni az ellátórendszer, ha az emberek nem tesznek többet az egészségük megőrzéséért.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Önálló egészségügyi minisztériumot kért Orbántól az Orvosi Kamara

Komplex intézkedéseket követel a testület a miniszterelnöktől.

Botos Tamás
Egészségügy

Orvosok és ápolók közösen figyelmeztetnek: évtizedek óta nem volt ilyen nyomás alatt az egészségügy

Érdemi ápolói béremelést és átlátható járványkezelést követel az orvosi és a szakdolgozói kamara. Azt mondják, nagy bajok lesznek.

Szurovecz Illés
Egészségügy