A felállások napja a parlamentben, Hallerné Nagy Anikónak megint fel lett adva a lecke.
Az első száz nap romeltakarítás volt, most az építkezés következik, mondta napirend előtt a miniszterelnök. Kiderült, hová költözik a vagyonvisszaszerzési hivatal.
A miniszterelnök szerint Pócs akciója minden szempontból elfogadhatatlan és tűrhetetlen.
Ön a gyermekkori szeretethiányát akarja megbosszulni, mondta a miniszterelnöknek Pócs a Parlamentben. Tőle és a rá reagáló Magyar Pétertől is megvonták a szót.
A bocsánatkérést az egyik tiszás képviselő fel is olvasta a parlamentben.
Előbbiek ráülnek, utóbbiak ellopják, és a két csoport perspektívái is mások. Az Országgyűlés csütörtöki ülésének intenzív szakaszában emellett Paksról, valamint az augusztus 20-ai ünnepségek kontextusáról volt szó elsősorban.
Az eddig politikai elemzőként, illetve Orbán Balázs opponenseként ismert Unger korábban kétkedett abban, hogy egyáltalán leváltható-e a NER, a kampány során viszont már úgy látta, hogy Magyar Péter a közös ország ígéretével nyerheti meg a választásokat.
Mostani formában nincs lehetőségük a további működésre.
Lehet, hogy a Duna apadni kezdett, Magyar Péter Facebook-oldaláról a kontent viszont egyáltalán nem. A miniszterelnök vérbeli 21. századi influenszerpolitikusként kommunikálta végig az erőmű részleges leállítását, majd újraindítását.
Ezúttal a híres-hírhedt zuglói városközpont projektet fejlesztő ZVK Development Kft.-ről van szó.
Pénteken a parlament rendkívüli ülésén már meg is szavazhatják.
Magyar Péter szerint nemcsak ez, de „a vényköteles gyógyszerek áfamentessé tétele és a tűzifa áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése is hozzásegíti” nyugdíjasok százezreit „az emberhez méltó élethez”.
Döntenek a Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról, tárgyalják a szakképzési törvény, az Alkotmánybíróság működését érintő egyes törvények módosítását, valamint az áfatörvényt.
Kínos kavarás lett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnöki pályázatából, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ki és a hogyan próbál majd az ellopott pénzek nyomára jutni. És az sem biztos, hogy nem a pártejtőernyőssé tett jelölt a legalkalmasabb. Ahogy semmi sem biztos. És az ellenkezője sem.
Magyar Péter minden energetikai és vízügyi szakembernek megköszönte az utóbbi hetek megfeszített munkáját.