Eltörölnék a mentelmi jogot, kötelezővé tennék a jelöltek vitáját és írni-olvasni tudáshoz kötnék a szavazati jogot.
Csütörtökön tárgyalja a parlament a Mi Hazánk két, választási törvénnyel kapcsolatos javaslatát.
A DK-sok szimpatizálnak a leginkább Izraellel, a fideszesek inkább palesztinpártiak, mint a baloldali szavazók.
Karácsony Gergely a Fideszt látja a módosítás hátterében, de szerinte ahhoz is gyávák, hogy a saját nevükben adják be a javaslatot, "rábízták azt a félfasiszta testvérpártjukra".
A közösségi médiából és a Netflixről is ömlik a káros tartalom, pedig nem ettől lesznek boldogok a gyerekek.
Egy tütüt viselő félmeztelen férfi balett-táncos volt a plakáton.
2015 óta összesen több mint 21 millió forintot.
A 108 m²-es lakás bérleti díja kiemelten magasnak számít a képviselőknek bérelt ingatlanok mezőnyében is.
Szomorkás nemzeti rockra önfeledten ugrálóvárazó gyerekek, bográcsfőző verseny és az abortuszszigorítás útján tovaguruló Dúró Dóra a Mi Hazánk gyermeknapi majálisán.
Egyébként is az ötödik gyereken gondolkoznak Dúró Dórával.
A frissen, továbbá lovon szabadult nemzeti szupersztár Magyarország egyetlen modern népdalmetal zenekarának zúzós koncertje után, a Mi Hazánk majálisán szólalt fel.
Kassai Lajos lovasíjász a Mi Hazánk szabadegyetemén tartott előadást Hagyomány és modernitás címmel. Volt szó eketalp betegségről, a globális világ pusztulásáról, lokális közösségekről, melegekről és arról, miért kell lovagoltatni a magyar színészeket.
Szakács Árpád akkor értékelte át a szerepét, amikor meghallotta, hogy Orbán Viktor a cikkeire hivatkozva jelenti be, hogy kulturális változások jönnek. Akkor jött rá, hogy ő csak egy Hofi-paródia. A Mediaworks csúcsáról távozott, a Mi Hazánknál talált új otthonra.
"Amikor a trianoni békediktátumot rákényszerítették Magyarországra, akkor senki, Ukrajna sem emelt szót a magyarokért."
A tanári állásából menesztett Sz. József részleges beismerő vallomást tett.