Lehet, hogy a gépek elveszik a munkádat, de nem árt, ha tudod, milyen közel állunk ehhez. Ami például a gépi olvasást illeti, bármilyen hangzatos hírek is jönnek róla, egyelőre messze vagyunk tőle.
Az ügyészség az írásbeli kérdést feljelentésként értelmezte.
Harangozó Tamás felszólította Orbánt is, hogy szólaljon meg az ügyben, ha már „felmerült a neve egy nemzetközi korrupciós botrányban”.
Akkorát csavartak a valóságon, hogy még mindig forog velem a világ!
Hadházy Ákos feljelentést tesz.
A képviselő sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az amerikai jelentés adatai alapján kiderült, a két nagy állami szervezet vásárolt licenceket abban az időben, amikor közbeiktatott cégekkel túlárazták a termékeket, és a keletkezett többlettel megkentek hivatalnokokat.
Amerikában is botrány lett belőle, de a magyar ügyészségnek nem volt gyanús.
És a cégnek azt sem kellett elismernie, hogy bűncselekményt követett volna el.
Akkora biztonsági hibára akadtak, hogy attól még az amerikai hírszerzők is berezeltek.
Egy olyan projekten dolgoznak, ami minden adatot a felhasználók kezében tartana, és teljesen felborítaná a Google és a Facebook üzleti modelljét.
Most derült ki, hogy partnereik azokba is belekukkanthattak.
A tőzsdén forgó részvények értéke alapján megelőzték az Applet.
Bűncselekmény hiányában. ¯\_(ツ)_/¯
Paul Allen találta ki a cég nevét is.
A Miniszterelnökségen dolgozó Sagyibó Viktor korábban a Microsoftnál dolgozott, de a korrupciógyanús ügyek miatt kirúgták.