Az MTA főtitkárhelyettese szerint akiről kiderül, hogy nincs a szervezetében vírusneutralizáló antitest, azt újra kellene oltani mRNS-alapú Pfizer vagy Moderna vakcinával.
A világhírű matematikust nagyon aggasztja, hogy egyre több fiatal az érettségi után elmegy külföldre továbbtanulni, nem is találkoznak a magyar tudománnyal.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa, a nemzeti kulturális örökség volt minisztere, a Magyar UNESCO Bizottság korábbi elnöke és haláláig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke volt.
Az ünnepi ülésen adják át az MTA díjait is.
De szükségesnek tartják a környezeti rádiófrekvenciás sugárzás folyamatos monitorozását.
De talán még Oroszországban sem láttak ekkorát.
„A mostanihoz hasonló, kirívó megnyilvánulások mérhetetlen fájdalmat és szenvedést ébresztenek azokban, akik a felidézett történelmi katasztrófákat maguk vagy családtagjaik révén átélték, emlékét őrzik” – írja az Akadémia vezetősége.
Az MTA főtitkára vezethetné az új bizottságot.
A Felelős Értelmiség csoport szerint egész pályás letámadást indított a kormány az egyetemek, a színházak és a média ellen.
A miniszter reagált Freund Tamás MTA-elnök levelére, és elmagyarázta, miért nincs azzal semmi baj, ha felülír kutatástámogatási döntéseket.
A Magyar Tudományos Akadémia élére nemrég megválasztott Freund Tamás kemény hangú levélben tiltakozott az egész tudományos közösség nevében.
11 milliárdos pluszforrás elosztása mutathatja meg, milyen lesz a kutatás-finanszírozás az MTA félreállítása utáni időkben.
Kedden délután hirdetik ki, hogy Freund Tamás vagy Pléh Csaba lesz az akadémia új elnöke.
Az MTA kutatói a munkanélküli segély és más szavak keresési arányait vizsgálták.
Kovács L. Gábor laboratóriumi szakorvos és Falus András immunológus azt is elmagyarázták, miért lehet pontatlan sok teszt.