Jair Lapid izraeli külügyminiszter is sürgős megbeszélést rendelt el a minisztériumban, hogy megtalálják az aukció leállításának módját.
Irmgard Furchner a táborparancsnok titkárnője volt. Csütörtökön kellett volna megjelennie a bíróság előtt, de az idősek otthonából elindulva taxiba szállt, majd eltűnt.
A levelekben ételt és szappant kértek a szüleiktől, akik gyakran maguk is más táborokban raboskodtak.
A német ügyészség szerint a férfi 1942 és 1945 között 3518 ember meggyilkolásához járult hozzá „lényegi és szándékos” módon.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója „elismerte a hibáját, visszavonta, törölte írását”, a baloldal pedig kettős mércével mér.
A Braunau am Inn-i szülőházat „semlegesítik”, vagyis a homlokzatáról eltávolítanak minden változtatást, amit a nácik eszközöltek rajta.
A hajót a náci légierő 1941. november 7-én süllyesztette el. A tragédiának legalább négyszer annyi halálos áldozata lehetett, mint a Titanic elsüllyedésének.
David Simon új minisorozatában az antiszemita, izolacionista Charles Lindbergh nyeri meg az 1940-es elnökválasztást Roosevelt helyett. Az a Lindbergh, aki a valóságban elsőként repülte át az Atlanti-óceánt, és az ország hőse lett.
A listán szereplők nagyobb része pénzt utalt svájci számlákra, ezeket akarja most átnézni a Simon Wiesenthal Központ, ugyanis félő, hogy zsidóktól ellopott vagyonokat tartottak rajtuk.
A koncentrációs táborok egyik túlélője a II. világháború alatt hamis dokumentumokat szerzett zsidó családoknak, kényszermunka elől menekülő férfiaknak és szökött hadifoglyoknak. 103 évet élt.
A német és a lengyel elnöki Wielunban emlékezett a II. világháború kitörésének 80. évfordulóján.
Heiko Maas szerint Németországban is jobban kellene tudatosulnia annak, „hányan szálltak szembe itt Varsóban Hitlerrel”.
Az SS „zsidóügyekért” felelős osztályának vezetője 1933-ban utazott a Palesztin Mandátum területére, és elment Jákov Ben-Gavriel ismert cionista író otthonába, ahol még héberül is megpróbált kimondani pár szót.
Azt mondta, azért jelentkezett az SS-hez, mert a szíve miatt frontszolgálatra nem volt alkalmas, és szemtanúja volt annak, hogy embereket gázkamrába visznek meggyilkolni.
Bresztben egy építkezés közben került elő 730 ember holtteste.