Ami George Floyd halála óta történik, azt lehetetlen megérteni videófoszlányok és pillanatképek alapján. Évszázadokkal ezelőtti ostorcsapásokig és évtizedekkel ezelőtti polgárjogi küzdelmekig kell visszanyúlni, hogy világosabb legyen: Amerika legmélyebb sebei szakadtak fel újra.
Derek Chauvin 8 perc 46 másodpercen keresztül térdelt Floyd nyakán, aki 16-szor mondta el, hogy nem kap levegőt.
„New Yorkban van most éppen elég probléma ahhoz, hogy azzal tudjanak foglalkozni.”
A Néppárt új elnöke szerint a magyar miniszterelnök cinikus, és immár túl messzire ment.
Míg aztán ki nem derült, hogy hazugság az egész: az Új-Delhiben élt Wilayat és két gyermekének valódi élettörténetét négyéves újságírói munkával derítették fel.
A FedEx nagy nyertese lehetett a Trump-kormány adócsökkentéseinek.
Azt mondják, ők mindent megtesznek a visszaélések ellen, és a magyar kormány vissza is fizetett 6,5 millió eurót.
A lap szerint kegyúri rendszer alakult ki az országban.
A 444 álhíre, hogy a kormány sokat költ focira, miközben az egészségügy nincs jó állapotban, szól a hivatalos tájékoztatás.
Egy friss tényfeltáró könyv azt állítja, elsőéves korában két hallgatótársa előtt is letolta a gatyáját.
Mert a lap megírta, hogy az amerikaiak egyre többet törnek be az orosz informatikai rendszerekbe.
Az amerikai elnök hétpecsétes titokként őrzi adóbevallásait. Ez lehet az egyik magyarázat arra, hogy miért.
A trumpisták kiakadtak a rajzon, ami az izraeli miniszterelnököt vakvezető tacskóként, Trumpot pedig kipás vak zsidóként ábrázolta.
A New York Times rekonstruálta a történteket, és arra jutottak, hogy a szimbolikus példaként használt eset máshogy történt, mint ahogy az amerikai politika és a sajtó nagy része állította.
A lap vezetése szerint ez veszélyes.