Nyirati Klára a Momentum helyi elnöke.
Szeged meghódítása a Fidesz egyik fő projektje az őszi önkormányzati választáson, de addig civakodott egymással a párt két nagyembere, hogy egyelőre kihívója sincs Botka Lászlónak.
Ezért minden körzetben saját jelölteket készülnek indítani az ellenzéki összefogással szemben.
Csak az előválasztásból szállt ki.
Ez az utolsó pillanat, amikor a törvény szerint még időközi választást lehet tartani az önkormányzati választás évében. Két helyen döntenek a polgármesterről.
Úgy látják, hogy helyi ügyeken már többször megvalósult az ellenzéki összefogás.
Geiger Ferenc 25 éve vezeti Soroksárt, nyugdíjba megy.
A főpolgármester szerint Puzsér a választás előtt „valamilyen halandzsa magyarázattal vissza fog lépni”.
A harmadik találkozójukon Karácsony Gergely és Horváth Csaba között főleg abban volt vita, mihez kezdjenek a NER-rel főpolgármesterként.
Konzervatív értelmiségiekkel és független polgármesterekkel alakult meg a Mindenki Magyarországa Mozgalom. A cél: megroppantani a hatalmat az önkormányzati választáson.
A párt kongresszusa 26 igen, 1 tartózkodás és 6 nem szavazattal döntött erről.
A párt elnöke szerint hülyeség lenne, mert a netceleb csak Tarlósnak hozna több szavazatot.
De még van egy beszélgetése a miniszterelnökkel erről.
A balkáni országban a szocdemek a parlamenti után az önkormányzati választáson is győztek.
Make Little Russia Great Again!