Milyen gyorsan tud Európa érdemben cselekedni? Hogyan lehet elkerülni, hogy egy ellenséges hatalom túszul ejtsen egy tagállamot, és annak segítségével akadályozza az uniós döntéshozatalt? Mi lesz Ukrajna védelmi kapacitásaival a háború után? Hogy néznek magyar újságírókra néhány héttel Orbánék bukása után?
A szervezők a gyűlést bejelentették a rendőrségen, és a tavalyi, nagy sikerű rendezvény után bíznak a hatóságok együttműködésében.
Azt írta, belülről látta, hogyan váltja fel az ország érdekét a személyes érdek, és egy ponton döntenie kellett.
Magyar beleállt az előző kormányba az Orbán Anitát kritizáló nyílt levelük miatt, mire Orbán Viktor is megosztotta azt.
Autópálya-koncesszió, Budapest-Belgrád vasút, iváncsai akkugyár vasúti bekötése.
A költségvetési hiány 91 százalékát sikerült összehozniuk mindössze négy hónap leforgása alatt, hogy mire ment a pénz, az csak nagyjából olvasható ki a részletes költségvetési jelentésből is.
Május 19-ével lépnek hivatalba.
Plakátokra, kommunikációra szerződött a Rogán-minisztérium a bejáratott cégcsoporttal, két alapítvány volt még kedvezményezett.
Míg másoknak ez a titkos határozat 800, legfeljebb 900 millió forint támogatást adott, a Fradi ennek sokszorosát kapta.
Ruszin-Szendi Romulusz emellett az előző ciklus honvédségi botrányait is kivizsgálja.
Volt olyan cég, amivel az örök optimista külügyminiszter még 4 évre leszerződött.
Mit is örököl a Tisza-kormány? Gazdasági látlelet.
A helyszínek magánvillák helyett kormányzati épületek, de az érzet és az üzenet ugyanaz. Főleg, hogy az Orbán-kormány mindent megtett, hogy eltitkolja például a Rogán-minisztérium fényűző luxusát, amire most végre rácsodálkozhatott a pórnép.
A volt M1-híradós egyenesen „az 1990 óta eltelt időszak egyik legsúlyosabb sajtószabadságot érintő botrányának” nevezte, hogy a miniszteri kinevezésről készült képeken nem szerepelt Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Folytatódik az abszolút filmszínház, főszerepben ezúttal a látószög.