Ezzel párhuzamosan pedig alkotmányjogi panaszt is benyújtanak.
A ruandai kormány 25 évre csukta börtönbe Rusesabaginát, ezer ember megmentőjét.
Egy 2012-es döntés alapján a német kormány már mentesül az egyéni jóvátételek alól.
A portál arról írt, hogy az MNB támogatása a műsorvezető cégébe vándorol.
Egyre bizarrabb fordulatokat vesz a per, melyben az ex-házaspár egymást vádolja rágalmazással, illetve bántalmazással.
27 pontban marasztalták el a lapot, minden pontban helyt adott a bíró a Juhász keresetében kifogásolt állításokkal kapcsolatban.
Tavaly indítottak pert ellene, miután azt állította, hogy a 2012-es Sandy Hook-i iskolai mészárlás átverés volt, és azt a média találta ki.
"Oh I / Oh I / Oh I / Oh I" ≠ "Oh Why / Oh Why / Oh Why / Oh Why /"!
A vásárlók megtévesztése miatt nyújtottak be csoportos keresetet a gyorsétteremlánccal szemben.
A volt elnök legalább 24 millió dolláros kártérítést tartana fairnek.
Kálomista Gábor azzal kampányolt filmje mellett, hogy abban csak a szerelmi szál kitaláció, minden más valódi. Aztán kapott jogi felszólítást.
A bíróság két, a Meseország mindenkié című mesekönyvvel kapcsolatos ügyben is a Labrisz Leszbikus Egyesületnek adott igazat a héten.
Az illegálisan biometrikus adatokat gyűjtő program miatt 2020-ban peren kívül már 650 millió dollárt fizettek ki Illinois államnak.
A vád szerint több millió eurót mosott tisztára Svájc második legnagyobb bankján keresztül egy bolgár kábítószer-kereskedő.
A törvényhozók szerint súlyos aggodalomra ad okot, hogy az Amazon engedélyezi az étel-tartósítószer árusítását, ráadásul egyes eladók éjszaka is házhoz szállítják.