Pompás, kifogástalan az együttműködés Magyarország és az Európai Csalás Elleni Hivatal között.
Polt Péter ügyészsége megpróbálta elmagyarázni, miért nem megy az nekünk, ami az EU-nak viszonylag simán.
Már két éve más a hivatalos formája, mint amit a törvény előír.
Most április 20-ig hosszabbították meg. 2015 decemberében hallgatták ki először.
Polt Péter ügyészsége soha, de soha nem feküdne keresztbe a kormányközeli bizniszelgetés előtt.
Megállapodtak, hogy egyeztetni fognak többek között a korrupciós bűncselekményekből származó vagyon visszaszerzésével kapcsolatos kérdésekről.
A gyanú szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás történt, csak azt nem tudják, ki volt.
Nyomoznak, de nem ellene. Mentelmi jog védi a fideszes képviselőt.
:DDDDDDDDDDDDDDD
A magyar állam vezetői csütörtökön ünnepelték a korrupcióellenes összefogásuk ötödik évfordulóját. Az eseményen kiderült, hogy még a Pelikán-ügyirat című filmből is van mit tanulnunk.
Polt-Palásthy Mariann havi ötmilliós MNB-s fizetése mellé csurran egy kevés a kecskeméti felügyelő-bizottsági tagságból is.
Ezért a magyar hatóságok akkor sem hallgathatnák ki a Mol vezetőjét, ha nagyon szerenék, mondja Polt Péter hivatala.
Pedig a jegyzőkönyvek alapján már korábban elég egyértelműnek tűnt, hogy mi történhet, amikor a fideszes képviselőnek átadják a pénzt.
A korrupciógyanúba keveredett fideszes képviselő mentelmi jogát szeptember közepén függesztheti fel a Parlament.