Összesen 13 televízió és 12 rádió sugárzási engedélyét vonták vissza Törökországban, mert a hatóságok szerint szimpatizálnak Fethullah Gülen Hizmet nevű mozgalmával, amit a sikertelen puccskísérlet mögött sejtenek.
Már legalább tizenötezer embert, köztük bírókat, ügyészeket, belügyminisztériumi hivatalnokokat és tartományi kormányzókat rúgtak ki vagy tartóztattak le.
Kemalisták vertek át gülenistákat, hogy az iszlamistábbnál is iszlamistább kormánya lehessen az országnak? Önpuccs volt? Kinek állt ez érdekében? És miért volt ennyire béna? Az biztos, hogy ez a történet még nem ért véget.
Erdogan az Amerikában élő Gülent tartja a puccs szervezőjének, és így Amerikát is felelőssé teszi a pénteki kísérletért. Ez a vita durván elmérgesedhet.