Egyelőre még zajlik az azonosítás.
Örvény rántotta le a csónakjukat a Hortobágy-Berettyón, és felborultak.
Dühös lett, majdnem megölte.
A püspökladányi férfit lakossági bejelentés alapján kapták el, most született jogerős ítélet az ügyében.
Júliusban vett egy nagyobb tulajdonrészt a cégben, ami ellen augusztusban indult végrehajtás.
A helyiek vitájában a tévedhetetlen pártközpont rendre rosszul döntött, volt fideszesek győztek le új fideszeseket.
Egy biztosítóberendezés meghibásodása miatt egyes vonatok Debrecen és Püspökladány között egyesítve közlekednek.
Több mint száz tablettát találtak a lakásában.
40 és 73 százalékkal húztak be két önkormányzati helyet.
A két püspökladányi férfi kimaxolta a betörést, napokon kereszül hordták el a szajrét a lakatlan házból.
Az érzékenyítés elmaradt, sok lakos pedig attól fél, gyermeke kerül veszélybe, ha az önállóbb életre készülő ellátottak beköltöznek az új családi házakba. „Ne mondják meg nekünk, kikkel akarunk együtt élni” - mondta egy helybéli a túl későn megtartott lakossági fórumon.
A püspökladányi férfi az asszonyt többször agyonveréssel és megöléssel is fenyegette.
Kihagyta, mi?
Virágot ültetett beléjük a huligán.
Sándor összeveszett a szomszédjával, összetörte autóját, és a kiérkező rendőrökre is berágott.