repülés

Szép magyar siker: tavaly a Wizz Air volt az induláskor legtöbbet késő légitársaság Nagy-Britanniában

Átlagosan 23 perccel később szálltak fel a menetrendhez képest.

Szily László
gazdaság

Londonban piacra dobták a Vasember-páncélt, a feltaláló meg is mutatta, milyen vele repkedni

Öt sugárhajtómű hajtja, állítólag 3658 méterig lehet felemelkedni vele. Ja, és 124 millió forintba kerül.

Albert Ákos
külföld

EU Bírósága: A repülésről döntő légitársaságtól lehet kártérítést kérni jelentős késésnél, ha a gépet és a személyzetet másik légitársaságtól bérelték

Jelentős késések korát éljük, érdemes tehát ezt észben tartani.

Herczeg Márk
közlekedés

Kényszerleszállást hajtott végre egy gép Ausztráliában, mert az egyik utas ki akart szállni, és fenyegetőzni kezdett

A nő a többi utas megölésével fenyegetőzött, ezért inkább leszálltak.

Albert Ákos
külföld

Betörte a jégeső a repülő szélvédőjét

És az orrkúpot is rendesen átalakította. A gép Phoenixből tartott San Antonióba, El Pasónál hajtott végre kényszerleszállást.

Boros Juli
repülés

Leszállás közben, a levegőből kérte meg a légiirányító kezét a magyar Gripen pilótája Kecskeméten

Mindenki megijedt, mert olyan csatornán üzent, ahol baj esetén szoktak. De kiderült, hogy nem baj van, hanem pont fordítva.

Szily László
ÉLET

Büdös utas miatt hajtott végre kényszerleszállást egy repülőgép

Többen behánytak a férfi förtelmes szaga miatt. Különösen szórakoztató részlet, hogy ez ugyanaz a légitársaság, melynek egyik járata februárban egy fingós utas miatt hajtott végre kényszerleszállást.

Boros Juli
ÉLET

Egy félrenyelt gumicukor miatt szállt le Budapesten az Air India Delhi – London járata

A személyzet infarktusra gyanakodott, ezért kényszerleszállás mellett döntöttek Magyarország felett.

Horváth Bence
utazás

Rendszerhiba miatt óriási késésekre kell számítani az európai repülőjáratok felénél

A légiközlekedést irányító, átfogó európai rendszer hibája miatt kb. 15 ezer járat érintett. Budapesten is komoly késések várhatók.

Herczeg Márk
közlekedés

Tucatnyi körözés után visszatért Tenerifére a Budapestre induló Wizzair-járat, mert meghibásodott a gép csomagtérének ajtaja

Már a felszállásnál is gond volt az ajtóval, végül Tenerifén rekedtek az utasok.

Haszán Zoltán
utazás

Amerikán belül költözött a család, de a légitársaság tévedésből Japánba küldte el a farkaskutyájukat, ők meg egy dán dogot kaptak helyette

De minden megoldódott, a megszeppent United Airlines magángépen szállíttatta vissza a német juhászt.

Szily László
ÁLLAT

Direkt ültetik szét az együtt utazókat a mohó légitársaságok?

A britek már vizsgálják, hogy igaz-e, azért szedik szét a csoportokat, családokat, hogy az utasok inkább fizessenek, hogy együtt ülhessenek.

Szily László
gazdaság

Szijjártó: A miniszterelnök minden külföldi útjának jó oka van

A külügyminisztert azzal kapcsolatban kérdezték Brüsszelben, hogy Orbánnak 3 olyan svájci útja is volt, aminek a hivatalos kormányzati kommunikációban semmi nyoma nincs.

Herczeg Márk
POLITIKA

A külügy kiadta Orbán repülőútjainak listáját, amin több olyan svájci út is szerepel, amiről semmit sem lehet tudni

A harmadik Orbán-kormány alatt több mint 90 millió forintért repült a miniszterelnök.

Herczeg Márk
közlekedés

A Bali felé repülő nő az alvó férje ujját a telefonra nyomva kilockolta azt, rájött, hogy megcsalja, mire akkora hisztit csapott, hogy a gép inkább leszállt Indiában

Kevés nyaralás indult ennél rosszabbul.

Szily László
ÉLET