Az MNV úgy döntött, augusztus végéig kiteszi a Magyar Repülő Szövetséget. A Habonyt is helikoptereztető cégnek vannak is tervei a reptérrel.
Ez az a letelepedési kötvényekkel foglalkozó cég, amit áprilisban kiraboltak.
Ne hagyjuk, hogy azok nevessenek a végén, akik támadják az erős és büszke európai országot védő kerítést védők védőit!
Az Együtt politikusa egy fotót is közzétett Rogán Cecíliáról és az állítólagos 2,5 millió forintos óráról.
A fél kerületet be kell járnunk, hogy találjunk egy használhatót a tavaly kiállított ajándékpumpák közül. Most eláruljuk, hol érdemes kezdeni a keresést.
Csetényi Csaba szerint egyébként neki kifejezetten rosszat tesz, hogy Rogán szomszédja.
A tömeges kihallgatások jogi szempontból is problémásak. A szervezeten belül egyre többen érzik úgy, hogy a valódi rendőrségi munka elől veszi el az energiát az artonos nyomozás.
Minden eddiginél súlyosabb képet küldött az új kormányzati plakátkampányról olvasónk.
Átragasztott és fura helyre kitett kormányplakátokról készült fotókat kértünk olvasóinktól, de ennél sokkal többet kaptunk.
Nemhogy végre azt elárulnák, miből finanszírozza az életmódját Rogán Antal.
A Magyar Nemzet szerint a letelepedési kötvényeket forgalmazó cég könyvelése is gyanús.
A politológus egy Orwell-idézettel együtt osztotta meg a nevető Sorost ábrázoló plakátot.
La dolce vita!
Kedd reggel írtunk arról, hogy több mint félmilliárd forinttal távoztak a tolvajok, az RTL Klub információi szerint egy fontos szerver is eltűnt.
Az Arton Capital belvárosi irodáját fosztották ki, a rendőrség óriási erőkkel ugrott az ügyre. A letelepedési üzlettel kapcsolatos bizalmas iratokhoz is hozzáférhettek a betörők.