Rogán Antal

Eltitkolta a Fidesz Rogán Antal debreceni fórumát :(

Persze talán jobb is így, az utóbbi hónapokban Rogán szerepléseiből általában csak botrány lett.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Istennek se bírtak röhögni Rogán poénjain a fideszesek

Baglyos vicc, szoftos buzizás, lopott poén, ma semmi nem működött.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

A Fidelitas elnökét senki nem kérte fel, hogy induljon el Juhász Péter és Fekete-Győr András ellen a választáson

Juhász Péter éppen most lendült volna bele a Böröcz László elleni kampányba, de az V. kerület fideszes alpolgármestere a jelek szerint nem keresi a bajt.

Urfi Péter
POLITIKA

Majdnem 20 ezer bevándorló kaphat letelepedési engedélyt a kormányközeli offshore cégeken keresztül

Mindeközben csak idén 16,4 milliárd forintot vesztett a költségvetés a letelepedési kötvényeken - írja a Magyar Nemzet.

Urfi Péter
politika

Rogán körei is keresnek azon, hogy a tervezett másfélszereséért kötik be az ital-automatákat a NAV-hoz

A közbeszerzést elnyerő cég egyik alvállalkozója a Rogán találmányát is jegyző MobilSign Kft., aminek a tulajdonosa Kertész Balázs volt felesége.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nyilvános beszélgetésre hívja Juhász Péter Fekete-Győr Andrást, hogy tisztázzák, miért akarnak egyszerre indulni az V. kerületben egymás esélyeit gyengítve

A Momentum kedden jelentette be, hogy elismerik ugyan Juhász teljesítményét, de ráindítják Fekete-Győrt a 2018-as választásokon.

erdelyip
POLITIKA

6,5 milliárdos gigatendert nyertek Csetényi Csaba cégei a Miniszterelnökségtől

Az eddigiekből kiindulva propagandát gyártanak majd belőle.

Rényi Pál Dániel
Média

Rogán Antal 1,5 év után kialudta magát!

Hála istennek, egy ország szorított a NER Legnyúzottabb Arcának, hogy végre kisimuljon egy kicsit.

Szily László
politika

110 szobás Hyatt hotel lesz a Párisi udvarban

Rogán és önkormányzata három éve adta el az épületet jordán befektetőknek.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

7 milliárdért tolta le a kormány a brüsszelezős és sorosozós kampányt

A Mediaworks megyei lapja kaszáltak a legnagyobbat, de Rogán adott belőle minden fideszes médiatulajnak.

Rényi Pál Dániel
media

Nagylelkű Rogán miniszter: nem korlátozta Orbán polgári körének a húszmilliós támogatás felhasználását

A HírTV megszerezte a támogatói szerződést és költségtervet: az adófizetők pénzének nagy részét bérekre költötték a Szövetség a Nemzetért Alapítványnál.

Botos Tamás
politika

Csak Rogán Antal nem szavazta meg a korrupcióellenes törvénymódosítást

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.

Bede Márton
POLITIKA

Rogán Antal titkáráék is kaptak egy belvárosi lakást

És az önkormányzat nem hajlandó elárulni, mennyit fizettek érte.

Bede Márton
politika

Nagyon úgy fest, hogy Rogán Antal nem ment el a nemzetbiztonság bizottság ülésre, ahol az állítólagos "Soros-pénzelte" zavargásokról kérdeznék

A szolgálatok nem tudnak tervezett zavargásról, a bizottság meghallgatná, miről beszélt a miniszter.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Fidesz segített rendszert dönteni a külföldi aktivistának, akitől most az országot féltik

Végre kiderült, miért számít Rogán Antal utcai zavargásokra, de rögtön belebotlott saját pártja történelmébe. A polgári engedetlenségről Budapesten előadó szerb Szrgya Popovics húsz éve ugyanitt szervezkedett a diktatúra ellen - csak éppen a Fidesz-kormány akkor még az ő oldalán állt.

plankog
politika