Roszatom

A Paks II. Zrt. beadta az Országos Atomenergia Hivatalnak a két új blokk létesítésiengedély-kérelmét

Az OAH visszaigazolása a dokumentáció befogadásáról Süli János fóruma közben érkezett meg, ezt a miniszter történelmi pillanatnak nevezte.

Herczeg Márk
energia

Addig nyomultak az oroszok, hogy nekik kedvezően ütemezték át Paks 2-t

Két évig tartó huzavona után, a járvány alatt fogadott el a kormány egy fontos változtatást a paksi bővítésnél. Mostantól az oroszoknak egyszerűbb lesz a dolguk, a magyar állam pedig nagyobb kockázatot vállal.

Szabó András
direkt36

2019 nagy fejleménye Paks 2 felépítésében: engedélyt kapott egy konyha

Az optimista forgatókönyv szerint idén már elkezdheti vizsgálni a magyar hatóság az oroszok terveit. Ha Brüsszel belemegy, talán a munkagödör ásása is elkezdődhet egy éven belül. Áram inkább csak a 30-as évekre várható. Ha minden jól megy addig.

Magyari Péter
gazdaság

Magyarország EU-s szabálymódosítást kezdeményez a paksi építkezés gyorsítása érdekében

A Reuters szerint a cél, hogy az építkezést az összes engedély megszerzése előtt is el lehessen kezdeni.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Magyar gyerekek is szerepet kaptak a Roszatom-musicalban

Az Atomkölykök nevű csoport orosz nyelvű előadásokkal turnézik Kalocsától az orosz zárt városokig.

Urfi Péter
MŰVÉSZET

Süli János atomminiszter elültetett egy fát a Roszatom fórumán

De közben a cipőjét is megóvta.

Czinkóczi Sándor
energia

Egy év múlva kezdhetik legkorábban építeni Paks 2-t

Szijjártó Péter szerdán megállapodott a Roszatom igazgatójával. Ez alapján 2030 körülre reális az első új paksi blokk üzembe helyezése.

Magyari Péter
gazdaság

Kenőpénzért, egy engedély nélküli berendezést próbált elhelyezni a Roszatom középvezetője egy épülő atomerőműben

Fehéroroszországban építenek ugyanolyan típusú erőművet, mint amilyet Paksra is terveznek. A szellőztetőberendezésről derült ki, hogy stikában szerelték be.

Magyari Péter
külföld

Az oroszok is akarták Paks 2 egyik gigatenderét, de végül kiszorultak belőle

Kiírták a pályázatot az atomerőmű egyik legfontosabb részére, a biztonságos működésért felelős irányítástechnikára. A Direkt36 szerint komoly konfliktus volt a tender miatt a magyar és az orosz fél között.

Szabó András
direkt36

Elenyésző mennyiségű radioaktív jódot mutattak ki a levegőben a norvég-orosz határon

Az orosz hatóságok szerint az sem tudható, hogy az észlelés összefügg-e az augusztus 8-i arhangelszki rakétahajtómű-robbanással.

Rényi Pál Dániel
külföld

Oroszország beismerte, hogy megsokszorozódott a gammasugárzás a titkos fegyver felrobbanásakor

Bár most azt mondják, az arhangleszki lakosok nincsenek veszélyben.

Tbg
külföld

A Roszatom igazgatója az 5 halálos áldozattal járó baleset után a fegyverfejlesztések folytatását ígérte

A New York Times úgy tudja, a robbanás a Viharmadár nukleáris hajtóművel felszerelt manőverező robotrepülőgép tesztelésekor történhetett. Ez az egyik új hiperszonikus fegyver, aminek a fejlesztéséről Putyin tavaly tett bejelentést.

Herczeg Márk
fegyver

Roszatom: Öten haltak meg, miután teszt közben felrobbant egy rakéta sugárhajtóműve

Az incidens a 185 ezer fős Szeverodvinszktől 30 km-re történt, ahol a háttérsugárzás szintje rövid időre a normális hússzorosára nőtt.

Herczeg Márk
baleset

Idén nem sürgős Orbánnak találkoznia Putyinnal

2013-tól 2017-ig minden év elején találkoztak, tavaly pedig csak a választási kampányok miatt csúsztattak, de júliusban és szeptemberben is tárgyaltak. Most a legtöbb közös ügyben az időhúzás a legfőbb magyar érdek.

Magyari Péter
gazdaság

Orbán a Roszatom vezetőjével találkozott

A kormányfő a Karmelita kolostorban fogadta az orosz Alekszej Lihacsovot.

Tbg
gazdaság