Egy másik, 23 éves svéd férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki.
És ezt még A$AP Rocky kedvéért sem tervezik feladni.
Stefan Lövfen barátságosan tájékoztatta amerikai kollégáját, hogy náluk a miniszterelnök nem intézhet el büntetőügyeket.
A rappert két hete egy utcai verekedés miatt csukták be.
Úgy viselkednek, mintha a vietkongok kínoznák a fogságban az amerikai rappert.
A Swedbank belső vizsgálata után az észt kirendeltség két vezetőjét függesztették fel.
A férfi életben van, rajta kívül senki nem sérült meg. Bombának egyelőre nincs nyoma.
Takács Károly a kétmillió eurós ERC-projektet is viszi magával.
A szociáldemokraták folytatták 102 éves győzelmi sorozatukat, de meggyengültek.
Délután három óráig 5 éve is többen mentek szavazni, mint 10 éve, most pedig még többen.
Holtpontra jutott az eljárás, nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
A magyar politikusról tavaly kerültek elő felvételek egy háziasított rénszarvas teteme mellett, az állat gazdája ezután tett feljelentést.
Júniusban nemzetközi konferencia tárgyal a javaslatról.
Két éve azért zárták le az aktát, mert úgy tűnt, soha nem adják ki.
„Magyarország jövőjéről a magyar emberek döntenek, és nem a svéd kormány.”