És egyáltalán, mit jelent 2020-ban szabadnak lenni Magyarországon? Segítsen eldönteni, és szóljon bele, ki legyen a TASZ SZABAD-díjának 2020-as közönségdíjasa!
A miniszter lebukott, hogy egy közbeszerzéseken taroló multimilliárdos luxusjachtján van a feleségével, miközben a Facebook-oldala szerint épp dolgozik. Most az a kommunikáció, hogy bár szabadságon van, de közben dolgozik is, mégsem árulnak el semmit az útról.
A párt vezetői szerint az új nemzetbiztonsági törvény elfogadása után nehezen tudnák folytatni a tevékenységüket.
Osztályok üresedtek ki, a koronavírus-fertőzöttek ellátásához azonban egyelőre nem kell mindenki.
Aztán 7,3 millió forintot kapott a ki nem vett szabadságaiért.
„Gyermekeinket egészséges családi és nemzeti öntudatra neveljük, rendőreinket támogatjuk, és büszkék vagyunk a sikereikre.”
A Fidesz EP-képviselője a Magyar Nemzetben osztotta meg ünnepi gondolatait.
Pikó Andrásék pedig törvénymódosítással vetnének véget a szabadnapokkal való jövedelmező trükközésnek.
A VIII. kerület új vezetése nem kíván élni a joggal, hogy a ki nem vett szabadságaikat évről évre halmozhatják, a rendszert ugyanis igazságtalannak tartják az egyszerű munkavállalókkal szemben.
Milliókat kapnak azok a bukott polgármesterek, akik nem vették ki összes szabadságukat.
A végkielégítéssel együtt majdnem hétmillió.
Napokkal az önkormányzati választás előtt szabadságra ment, helyette fideszes parlamenti képviselők vagy alpolgármesterek prezentálnak.
Kazincbarcikán például 2 hónapig nincs belgyógyászati szakrendelés.
Kb. erről szól az Alapjogokért Központ új, Központinfo című videója.
A közép-ázsiai országban előrehozott választást tartottak, ami a tüntetők szerint nem legitim.