Óriási üzlet az energia, és úgy tűnik, hogy még a háborúnál is fontosabb. Az európaiak továbbra is hatalmas összegeket fizetnek az oroszoknak, még többet is, mint a háború előtt. És a Kreml sem bünteti az orosz katonák ellen használt fegyverekért Európát a gáz megvonásával. Ukrajna is átengedi az orosz energiát a területén, és még pénzt is kap érte az oroszoktól.
Az indoklás szerint megpróbálja aláásni Bosznia-Hercegovina legitimitását és az ország működőképességét.
Az uniós tagországok külügyminiszterei nem tudtak megállapodni a további szankciókról.
Orbán kispályás Erdoganhoz képest. A törökök elítélték ugyan az orosz inváziót, fegyvereket adnak el az ukrán hadseregnek, de beengedik, sőt, kifejezetten hívják az orosz oligarchákat, hogy mentsék Törökországba a pénzüket. Hogy ez meddig maradhat így, az már Erdogan egyensúlyérzékén múlik.
Németország Ukrajnának nyújtandó védelmi és anyagi segítségnyújtásáról egyeztetett a két vezető.
43 százalékot szerzett a magyar fél a kereskedelmi, élelmiszeripari és mezőgazdasági cégben.
Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy arra kaptak felhatalmazást a választáson, hogy ne küldjünk fegyvereket Ukrajnába.
A választás előtt Orbán Viktor még azért harcolt, hogy az EU semmiképpen se mondjon le az orosz gázról és olajról. A Fidesz EP-képviselői csütörtökön viszont megszavazták ezeket. Sőt, a paksi bővítés azonnali leállítását is. És támogatták a közös fegyverszállítást Ukrajnának.
A Fehér Ház úgy számol, hogy az orosz elnök vagyonának egy jelentős része lehet Marija Putyina és Katerina Tyihonova nevére írva.
Sokkolták Európa vezetőit a bucsai mészárlás képei.
A törvények értelmében ugyanis nem fogadhatnának el pénzt szankcionált személyekhez tartozó hajóktól.
Az ukrán elnök a dán parlamentben beszélt az oroszok európai csápjairól és arról, hogy melyik ország áll szemben a józan ésszel, az emberiességgel.
Az Aeroflot fapados leánycégének 41 gépe helyett 25 jár ezentúl.
Nem érti, miért tétovázik a magyar miniszterelnök a fegyverek átengedésében, hiszen ugyanolyan tömeggyilkosságok zajlanak Ukrajnában, mint annak idején Budapesten. De Orbán nemet mondott.
A szelfijeivel többeket lebuktatott, most ő bukott le. De rajta kívül több érdekes figurára is lecsaptak a britek.