Az egyik legismertebb rendező 1983 óta tanított a Színművészetin.
A kormány rohamtemóban, egyeztetés nélkül alakította át a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, hogy minden fontos pozícióba a saját embereit ültethesse. Az egyetem autonómiájáért és az oktatás szabadságáért demonstráltak az SZFE hallgatói és az egyetem lemondott vezetősége.
Nem engedik be a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot.
Az SZFE diákjai keserű virrasztásra emlékeztető tiltakozáson búcsúztak el tanáraiktól és az egyetemüktől. Enyedi Ildikó és Bodó Viktor is bejelentették, hogy nem tanítanak addig, amíg nem áll vissza a hatalom által elfoglalt egyetem autonómiája.
A főpolgármester szerint a hatalom nem tud mit kezdeni a tisztességes kiállással.
Megint kiderült, hogy ebben az ügyben is a kormány embere az igazi áldozat. :(
A jelenleg is zajló tüntetésről később riporttal jelentkezünk.
3 százalék gondolja úgy, hogy az új kuratórium érkezése javíthat az oktatás színvonalán.
Alkotmányossági panaszt nyújtanak be az egyetemi autonómia megsértése miatt.
Vidnyánszky Attilának korábban nem adtak elég lehetőséget a Színművészetin, most elveszi erővel. A magyar film és színház jövője múlik azon, hogy mire jut egymással az egyetemet megvető új kuratórium, és a velük szembeszálló oktatók és hallgatók.
Ilyet még egyetemmel nem csináltak Magyarországon: az egységes tiltakozás ellenére elvettek minden fontos jogot a szenátustól.
A fideszes színházigazgatón kívül két MNB-s vezető ellenőrzi majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumát.
Miként képzeli a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet azok után, hogy évek óta becsmérli az egyetem oktatóit és hallgatóit?
Szerinte már csak a saját büszkesége okán is le kellene mondania.
A magyar színház korszakos figurája majdnem fél évszázada a Színművészeti oktatója, de Vidnyánszky már sok volt neki.