Mike Pompeo enyhített Trump kivonulásról szóló kijelentésén is.
A Human Rigths Watch szerint a kurd biztonsági szolgálat tagjai ütlegelték, sokkolózták a fogva tartott fiatalokat.
A törökök nem értik, mi a gond.
- állítja a Szíriai Demokratikus Erők szóvivője.
Trump össze-vissza adja a parancsokat kivonulásról és maradásról. Hadoszlopok indultak el és fordultak vissza, és egy Mandzsib nevű porfészekre figyel már megint a világ.
Donald Trump még októberben jelentette be, hogy megléphetik ezt, ha Oroszország nem vonja ki Európából az ilyen rakétáit.
Korábban meg azt, hogy most hozza haza a katonákat, emiatt védelmi minisztere le is mondott.
Lemondott a hadügyminisztere, kiakadtak republikánus vezetők is, viszont Moszkvában, Teheránban és Ankarában kezüket dörzsölték a vezetők. Úgyhogy végül engedett valamennyit.
Baromi sok, de a nyolc éve tartó polgárháborúban ebben az évben haltak meg a legkevesebben.
Közben a kurdok a szír kormányerőktől kértek segítséget, akik már szintén megjelentek a város határában.
Továbbra is jó döntésnek tartja a teljes szíriai csapatkivonást.
Kedden F-16-osok lőttek ki rakétákat a szíriai főváros irányába. Három katona megsérült.
Az amerikaiak kivonulása utáni űrt töltenék be, a kurdokat támogató franciákat sürgetik, hogy húzzanak el ők is.
Ki is akadt rendesen, és elküldte idő előtt.
Felbátorodtak.