Péterffy Attilát érzése szerint biodíszletnek hívták egyetlen ellenzéki polgármesterként a Karmelitába, hogy ott tájékoztatást kapjon az önkormányzatokat érintő újabb elvonásokról. Hamar távoznia is kellett, a fideszes városvezetők még maradtak Orbánnál.
Szájer József lebukása csak elsőre tűnik mellbevágónak, jobban belegondolva, a Fidesz-alapító meghasonlásokkal teli karrierjének vége pontosan igazolja a képletet, ami hatalomban tartja a Fideszt.
Úgy látszik, az újabb kétharmad új lendületet adott a politikai pedofíliának, az egykori III/II-es Szita Károly hatéveseknek mutatta meg, hogy érdemes jóban lenni a fideszes vezetéssel.
A Fideszben korábban harcos antikommunista hírében álló politikusok közül az egyik meg sem szólalt, a másik pedig azt mondta, válaszolt már a kérdésre, de nem.