szökés

Elfogták a debreceni javítóintézetből megszökött fiút

Arra panaszkodott, hogy bent megverték.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Látott valaki karón tarvarjút? És Budapesten?

Megszökött a fővárosi állatkertből egy tarvarjú, legutóbb Budán tűnt fel. Nagyon keresik.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Eltűnt az amerikai nő, aki a Slender Man-ügyben majdnem halálra szúrta osztálytársát

Morgan Geyser 2014-ben azért akarta megölni osztálytársát, hogy kedvében járjon Slender Mannek, az internetes horrorfigurának. Most levágta a nyomkövetőt és nyoma veszett.

Inkei Bence
külföld
Videó

„Fürsttel volt összefonódása ennek a rendszernek, és mindenképpen gyanús, hogy hagyták megszökni”

Fürst György az egyetlen baloldali politikus, akit a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – erre ő is megszökött. De kicsoda az egykori terézvárosi MSZP-s alpolgármester, és mi lett a politikusbűnözők elszámoltatásának ígéretéből?

Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Herczeg Márk
video

Kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot Fürst György ellen

Úgy tudjuk, hogy Izraelbe szökött.

Szily László
bűnügy

Megszökött egy flamingó egy angliai vadasparkból

Pedig korábban még a tollait is levágták a 4 hónapos Frankie-nek.

Benics Márk
ÁLLAT

Fertőzött laboratóriumi majmok szöktek meg egy autóbaleset után Mississippiben

A szökött majmok közül már csak egy van életben, őt még mindig keresik a rendőrök.

Székely Sarolta
külföld

Leopárd szökött be egy indonéz szállodába, az egyik szoba előtt vették észre

Nyugtatólövedékkel tették ártalmatlanná, és elszállították.

Benics Márk
külföld

Egy magányos emu kószált a Normafánál

A Móricz Zsigmond körtéren pedig egy róka bukkant fel az egyik aluljáróból.

Benics Márk
ÁLLAT