A Nemzeti Sport főszerkesztője úgy látja, hogy Magyarország nagyon sokkal tartozik a futballnak, ezért kell sok pénzt költeni rá.
Aki válaszol: Tessely Zoltán, lelkes miniszterelnök-rajongó.
Bár novemberben adták át a 160 milliárd forintos stadiont, Szöllősi György érdekeltségével csak februárban kötöttek szerződést.
A fideszes Dézsi Csaba szerint Szöllősi György összevissza írogat, ő pedig nem akar focistákat támogatni, hogy "újabb Gucci táskát vehessenek maguknak".
„Advent az öregfiúkkal” – írták ki a miniszterelnök Facebook-oldalára.
Összesen 12 perc bajnoki volt a lábában, amikor beollózta a szépségdíjas gólt. Azóta sem játszott végig NBI-es meccset, most egyelőre a kispadra sem fér oda.
Szöllősi György még a stadiont is megdicsérte.
A miniszterelnök kedvenc lapjának főszerkesztője a legnagyobb tulajdonosa a Puskás-relikviákat értékesítő cégnek.
A legendás magyar focista szinte teljes hagyatéka Felcsútra került az elmúlt években, hogy zarándokhellyé váljon a Puskás Akadémia. Csakhogy jövőre elkészül a Puskás-stadion, amiben az eredeti tervek szerint lesz egy Puskás-múzeum is. De mi lesz így benne?
Csak éppen Mészáros Lőrinc neve maradt ki valahogy a szenvedélyes írásból.
Úgy látszik, hogy fociban tényleg nem ismernek tréfát. Pedig ezúttal Orbán mégcsak nem is mondott akkora hülyeséget. Onnan kapta a pofont, ahonnan nem várhatta.
A Nemzeti Sport főszerkesztője szerint nem találtak még ki jobb dolgot, mint a világbajnokság.
Összeférhetetlen? Morálisan ingoványos? A kereszténydemokráciában nem, ha Orbán Viktor kedvenc főszerkesztőjéről van szó.
A legviccesebb az, hogy a Felcsúton lakó Szöllősi Nemzeti Sportja milyen megvetően beszél a fiatal magyar focistákról.
A „Mészáros Lőrinc tulajdonában álló”, Orbán házi sport-újságírójának főszerkesztésével működő lap már nem is szórakozott a Puskás Akadémia kupadöntőjének közvetítésében.