szőlő utcA

Általában ketten jöttek a 12 éves Sáráért, egyikük a Szőlő utca igazgatója volt

Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és jelenlegi élettársa 12 éves korától kezdve vittek egy lányt mindenféle programra. A gyermekvédelem értesítette a rendőrséget, hogy valami nincs rendjén, felmerült a szexuális bántalmazás gyanúja, nyomozás is indult. Juhászt tanúként hallgatták meg. Később ez a lány lett az egyik prostituált, akit Juhászék a gyanú szerint futtattak. A 444-hez eljutott hivatalos dokumentumok alapján mutatjuk be az akkor 12 éves Sára történetét.

Bábel Vilmos
bűnügy

Arató felkérdezte Semjént, hogy honnan vette, hogy tíz éve nyomoz a rendőrség a Szőlő utcai ügyben

A miniszterelnök-helyettes kijelentését félreértésnek minősítette Gulyás Gergely.

Botos Tamás
POLITIKA

„Önök Majdant akartak csinálni Budapesten” – a Szőlő utcai botrány miatt kiabáltak egymással a politikusok a parlamentben

A parlament hétfői ülésén a DK-s Barkóczi Balázs megígérte, hogy újra és újra felteszik a kérdést, ki az a Zsolti bácsi. A fideszes Balla György kiakadt, a kormány pedig kijelentette, hogy az ellenzéki politikusok, az influenszerek és az újságírók együtt rontottak a kormányra. Ezért pedig mindannyian felelni fognak.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán: Minden aljas ellenzéki álhírterjesztő, legyen képviselő, influenszer vagy újságíró, a magyar jogrendszer hűvös leheletét érezheti a tarkóján

„A kesztyűt fel kellett venni!”

Botos Tamás
POLITIKA

A Privátbankár azonnali hatállyal megszüntette az együttműködést Káncz Csabával

A külsős szerzőktől is elvárják, hogy eleget tegyenek az újságírás szakmai és etikai szabályainak.

Botos Tamás
POLITIKA

Rogán szerint ukrán titkosszolgálati akció akarja lejáratni a magyar kormányt

A Szőlő utcai visszaélések és Semjén Zsolt kapcsán beszélt erről, de az Egyesült Királyság érintettségére is utalt. Azt is mondta, hogy rájöttek, Trump nem tud békét csinálni Ukrajnában, de Putyin szerepe nem merült fel.

Keller-Alánt Ákos
belföld

Vérvádív és a Belzebub-fagyi visszanyalatási cselekvőképessége

A Semjén-ügyet, ahogy mindig mindent narratívaépítésre, és vélt vagy valódi ellenfeleinek megtámadására használja Orbán. A 444 ismét célkeresztbe került. Pedig minden, amit valaha a Szőlő utcai botrányról leírtunk, helytállló.

Uj Péter
vélemény

Sok szempontból csak homályosabbá tette a Szőlő utcai botrány ügyét a kormány azzal, hogy tisztázni akarta Semjént

Mi értelme egy kormányzati jelentésnek akkor, ha még folyik a nyomozás? Egyáltalán, mit értenek Szőlő utcai ügy alatt? És mi történt az elmúlt 10 évben? A kormány tisztázó turnéja fontos kérdéseket is felvet.

Rovó Attila
POLITIKA

A Semjén által emlegetett tíz év nem tíz év, a rágalmazók megtorlása börtön lesz – mit tudtunk meg a kormányinfón a Szőlő utca-ügyről?

Gulyás Gergely, ahogy várható volt, sok kérdést kapott kormányinfón a Semjénnel kapcsolatos állításokról. A minisztertársát védte, a vádlókat keményen támadta, de néhány érdemi újdonságot is mondott.

Rovó Attila
POLITIKA

A Szőlő utca, ahol élünk

Mi romlott el Csehországban? Milyen NER-es kötődései voltak a Szőlő utcai intézet igazgatójának? Mit csinált Magyar Péter a karton-Orbánnal? Válaszok és újabb kérdések a 444 napindító hírlevelében.

Bódog Bálint
reggel 4

Minden összeállt, hogy nagyot üssön a Semjén elleni vád, és ezt a Fidesz is érzi

Ilyen gyorsan terjedő, konkrét és súlyos vádaskodás talán még soha nem volt kormánypárti politikus ellen, mint most Semjén Zsolt ellen. Az ezt terjesztők kérdésünkre és a kormány nyomozására is azt mondták, nincs bizonyítékuk. Sok dolog együttállása kellett ahhoz, hogy egy ilyen vád ennyire hatásos legyen bizonyítékok nélkül, nem csoda, hogy a Fidesz megtorlást ígér.

Rovó Attila, Windisch Judit
POLITIKA

Magasra jutott NER-esekkel vitt együtt cégeket a Szőlő utcai intézet igazgatója

A Szőlő utcai javítóintézet vezetője, Juhász Péter Pál 2001-től vállalkozó is volt, összesen három cégben tűnik fel a neve. Vele dolgozott két olyan ember is, akik karriert futottak be állami cégeknél, egyikük ma is egy közpénzzel és NER-káderekkel kitömött alapítványban ül.

Bábel Vilmos
bűnügy

Tuzson Bence szerint „idegen titkosszolgálati szál is felmerül” a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

Az igazságügyi miniszter gyorsan készített egy jelentést, ami megállapította, hogy „ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel, minden alapot nélkülöző, aljas rágalom az, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Kocsis szerint a Semjén-ügy „államellenes puccskísérlet”

Úgy gondolja, „hónapok, évek óta felépített mocskos lejárató kampány zajlik a miniszterelnök-helyettessel szemben”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Magyar Péter felszólította Orbánt, hogy függessze fel Semjént a miniszterelnök-helyettesi pozícióból

A „kormányzásuk alatt a Szőlő utcai otthonban kiskorúak ellen elkövetett rémtettek teljes és nyilvános kivizsgálásáig”.

Fődi Kitti
POLITIKA