De nem hibáztatja Márki-Zayt, amiért élt a lehetőséggel.
Budapest, Szeged és Pécs egyik felét sikerült megtartani a nagyvárosok közül, ahol 2019-ben ellenzéki polgármestert választottak.
Nem éreznék igazságosnak, amikor az ellenzéki önkormányzatok nehezített pályán mozognak.
Nem annyira átlátható kampányfinanszírozás.
Nem voltak igazak a haláláról terjedő hírek.
Éppenséggel kormányzati hirdetések szomszédságában.
Az oltott betegek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük a kínai Sinopharm-vakcinával oltottak.
Az ügy még tavaly februárban derült ki az ellenzéki vezetésű város önkormányzatánál.
Arra kényszerítették, hogy csókolja végig a cipőiket.
Dr. Nemény András az átoltottsági adatokat szerette volna látni, hogy felelős döntést hozhasson a kötelező oltás előírásáról.
Az orvosként dolgozó fideszes képviselőtől többet megtudott, mint a kormánymegbízottól.
Ungár Péter már gratulált neki az eredményhez.
Az első ellenzéki viták résztvevői kerülték a nyílt konfliktust, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne éles a harc. Már előválasztási óriásplakát is van, és megvolt az első közönség-hurrogás.
Elöregedő társadalom, lakhatási válság, nyugdíjrendszer átalakítása és az Ördög ügyvédje - Szombathelyen kezdődik a Partizán előválasztási vitamaratonja.
Miatta került többségbe az ellenzék a közgyűlésben, de azóta lemondott a képviselőségről.