Dél-Koreában az elmúlt nyolcvan évben nem volt ekkora esőzés, a hét elején megérkezett a Hinnamnor tájfun is.
Több mint kétszázan haltak meg, de még vannak olyan települések, amiket meg sem tudtak közelíteni.
Egyetlen tartományból több mint hetven halálos áldozatot jelentettek. Négyszázezer embernek kellett elhagynia otthonát.
A déli és középső szigeteken fekvő tartományokból előzőleg több mint 300 ezer embert menekítettek ki.
A Goni szupertájfun 225 km/órás széllökésekkel érkezett és 19 millió embert veszélyeztetnek a vihar okozta árvizek és földcsuszamlások.
A hatóságok a hadsereget is bevetik a földcsuszamlások túlélőinek és áldozatainak felkutatására.
Két halálos áldozata van az ítéletidőnek.
Ráadásul a befogadó központok a koronavírus miatt csak félkapacitáson működnek.
A hajó vészjelzést adott le, amikor a Maysak tájfun lecsapott rájuk.
19 áldozata van már az elmúlt évtizedek legsúlyosabb japán viharának.
A tájfun óriási pusztítást hozott az országba, Tokióba is.
A java csak ezután jön, árvizekre és földcsuszamlásokra számítanak.
A Formula-1 időmérőjét is vasárnapra halasztották.
Repülő- és vasúti járatokat is töröltek a 160 km/h-ás széllökésekkel tomboló vihar miatt.
Több tízezer otthon vált lakhatatlanná.