telefon

Két mobilt használ Trump, egyik sem biztonságos

Hiába próbálták, nem tudták meggyőzni az elnököt, hogy legalább havonta cserélgesse az eszközöket.

Botos Tamás
külföld

Az amerikai épp szökésben volt, amikor véletlenül felhívta a 911-et

Gyorsan kiértek hozzá.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Sándor nyuszi volt az ismerkedéshez, ezért inkább telefonon zaklatta a nőt, aki tetszett neki

Másfél hónapon keresztül hívogatta, de bemutatkozni nem mert.

Albert Ákos
bűnügy

48 millió forintos bírságot szabott ki a hatóság a UPC-re

A szolgáltató közel két hónapon át ellehetetlenítette egy másik szolgáltató elérhetőségét. És erről még kamuztak is.

Haszán Zoltán
gazdaság

DJ Szecsei szólt a telefonján, amikor kirabolta egy hernádkaki és egy körömi fiú

Azt kérték, adja oda a telefont, hogy egy másik zenét indíthassanak el rajta.

Boros Juli
bűnügy

A Fidesz azzal hívogatja az embereket, hogy „a Jobbik elnöke radikális iszlamisták előtt Álláhot dicsőíti”

Emlékezzünk rá, amikor majd szavazunk, hogy Vona Gábor Soros Györggyel együtt lebontaná a határzárat – mondja a fideszes bácsi a telefonban.

Herczeg Márk
elmebaj

Körbetelefonálja az országot a Fidesz

Az utcák sem maradnak sorosozós plakátok nélkül.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Halló, rendőrség? Magyarországon terrortámadás lesz, baszdmeg!

Egy pécsi férfi úgy gondolta, jó ötlet betelefonálni a rendőrségre azzal, hogy terrortámadás van készülőben.

Albert Ákos
bűnügy

Vajon jobb lesz a térerő, ha feltartod a telefonod az ég felé?

Na vajon?

Horváth Bence
TECH

50-es számról szívatják a magyarokat, ne vegye fel, tiltsa le!

Ha ön is kap egy hívást, hogy fűszag van a lépcsőházban, vagy hogy összetörte valaki kocsiját, ne parázzon, és főleg ne adja meg semmilyen személyes adatát.

Boros Juli
INTERNET

Nokia 8: egy igazán sokoldalú új mobil egy patinás márkától

Ha mobiltelefon, akkor Nokia! A nagy név erőteljes visszatértével semmi akadálya, hogy az egykori alaptétel újra igaz legyen.

Promó Ottó
hirdetés

Nem hiszed el: ez az imádkozósáska tényleg egy érintőképernyőn szaladgáló pókra vadászik

Üdv 2017-ben.

Karaj Kisasszony
ÁLLAT

A Belügyminisztérium szerint spórolni fognak a zárt, belső telefonhálózattal

Igaz, a kormánytagok még számolgatják, mennyiből jönne ki.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Zárt, belső telefonhálózatot fejleszt a kormány

Kitűnő hír: közvetlen, fedett kapcsolat lesz a kormányzati szervek és az Országos Bírósági Hivatal között.

Rényi Pál Dániel
politika

Elhagyott mobiltelefon keresi a gazdáját

Az Erzsébet hídnál, a budai oldalon hevert. Aki beugrik hozzánk, és feloldja a számzárat, az viheti.

Ács Dániel
TECH