Brutális nyilatkozat került elő a múltból a hétvége legfontosabb közéleti botrányáról.
Két bírósági ítélet után volt csak hajlandó elmarasztalni a Médiatanács a TV2 híradóját, de úgy csinálták, hogy a csatornának ne legyen baja belőle.
Világszínvonal.
Mik vannak.
Az NMHH kétszer is megpróbálta kimosni a kormánytévét az eljárásból, amit az MSZP-s Ujhelyi István indított.
A Médiahatóság szerint akkor sincs gond a híradók kiegyensúlyozottságával, ha 11 kormánypárti álláspont mellett egy ellenzéki sem fér el egy témában.
Húsz százalékos akció a TV2 hírműsorában.
Részletesen beszámoltak a 2rule sikeréről. Pedig nem kapható.
„Amikor berontottak, az egyik dolgozónk, az egyik kollégánk a fenyegetés miatt elájult, és mentőt kellett hozzá hívni” – mondta be Gönczi Gábor az adás végén.
Nem először fordul elő, de a csatornát az eddigi büntetések nem különösebben hatották meg.
A híradó legvégén, a trambulinozó kutyáról szóló hír után mondták el, hogy megsértették a választási törvényt.
Most épp 7,45 millióra bírságolták a csatornát, mert a Tényekben a Fidesz aránytalanul több megjelenési lehetőséget kapott, mint más pártok.
A TV2 fideszes sztárja egy 19 éves gimnazistát igyekezett alsós módon lejáratni, az ellenőrzőfüzetében található jegyeket sorolva.
A Médianéző Kft. elemzője a TV2-nek beszélt arról, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt kampánya nincs kellőképpen megtervezve.
12 perc alatt nem fért bele egy ellenzéki nyilatkozat sem tavaly a Sargentini-szavazásról szóló anyagokba. Az NMHH szerint ezzel nem volt baj, a bíróság szerint igen.