Behazudta, hogy a több nagy ügyet is felgöngyölítő Direkt36 tényfeltárása alapján kémhálózatot leplezett le. Hiába jelezte neki az érintett, hogy nem ír igazat, nem helyesbített, sőt napokon át tolta, hogy kémek épültek be a Tiszába.
Azok után, hogy hétfőn már a sajtótájékoztatóját is közvetítették, szerdán az M1 és a Kossuth Rádió vendége lesz.
Azt írta, nem állt szándékában megsérteni senkinek a szabad döntését és választási akaratát.
1990-ben jóval alacsonyabb volt a választási részvétel, és a fiatalokat is minden inkább foglalkoztatta, mint a politika. Akik azonban most ott ünnepeltek a Duna-parton, már most megtanulták azt, amihez a szüleik generációjának évtizedek kellettek.
A nemzetközi hitelminősítő szerint a magyar gazdaság 2023 óta gyakorlatilag stagnál, de arra számít, hogy a növekedési ütem végre gyorsulni fog.
A válasz alapján nem úgy tűnik, hogy a köztársasági elnöke le akarna mondani.
Az amerikai alelnök szerint a látogatása nem Orbán győzelméről szólt, hanem arról, hogy kiálljanak egy régi szövetséges mellett.
Toroczkai László szerint sértette az esélyegyenlőséget, hogy letiltották őt a Facebookról és az Instagramról.
Csúcspontjára ért egy óriási politikai történet: a Fidesz sötét pártállami eszközökkel sem tudta megakadályozni, hogy a magyar választók lesöpörjék azt a rendszert, ami zsákutcába juttatta az országot. A Tisza minden korábbinál erősebb felhatalmazást kapott.
A Központi Nyomozó Főügyészségen múlik, hogy elrendelik-e a nyomozást annak kivizsgálására, politikai célból indult-e eljárás a párthoz köthető két informatikus ellen.
Megtartotta első nemzetközi sajtótájékoztatóját Magyar Péter, közvetítette a közmédia is.
A rendszer elbutult, az emberek ráuntak. Ha tényleg egyenlő esélyekkel rendeztek volna választást, Orbánék talán be sem jutottak volna a Parlamentbe.
Egy nappal a választás után eltűnt minden arról a rejtélyes weboldalról, ami február elején jelent meg Radnai Márknak, a Tisza Párt alelnökének nevével, és amin mindössze egy fotó volt látható egy ágyról, illetve egy „coming soon” felirat.
Ilyen volt az Orbán-rendszer utolsó 24 órája.
Percről percre követjük a választás utáni első nap eseményeit.